Belföld

Minden ok nélkül 15-ször megszúrt egy józsefvárosi örömlányt, vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 24 éves fóti S. Attilával szemben, aki 2020 decemberében minden ok nélkül összeszurkált egy prostituáltat Budapesten. A férfi legalább tizenöt szúrt, és vágott sérülést ejtett az áldozatán, aki az arcán és a karján is maradandó sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a szexuális szolgáltatásait interneten hirdető nő egy Józsefvárosban bérelt lakásban fogadta a kuncsaftjait.

S. Attila a hirdetésben szereplő telefonszámon felhívta az általa korábbról nem ismert nőt, és a szolgáltatás ára felől érdeklődött, majd megbeszélték, hogy este találkoznak a nő lakásán. A megbeszélt időben a férfi megjelent a nő lakásán, az előszobába lépve levette a cipőjét, a kabátja kapucniját és az arcmaszkját azonban magán hagyta, majd bement a lakás mellékhelyiségébe.

A férfi itt elővette a magával vitt kést, majd rövid várakozást követően, a kezében a késsel kilépett a mellékhelyiségből, és minden előzmény nélkül a fején és a felsőtestén is többször megszúrta a nőt, s közben folyamatosan szidalmazta. Az áldozata segítségért kiabált és menekülni próbált, először beszaladt a szobába, ahol az ablakon keresztül akart kijutni, de a férfi követte őt, és menekülés közben is többször megszúrta.

A nő ezután az előszobába, az ajtó felé szaladt, a férfi azonban megragadta a hajánál és vissza húzta a lakásba. A szerencsétlenül járt nőnek végül sikerült kiszabadítania magát a támadója fogásából és ki tudott menekülni a lakásból, a férfi azonban még mindig üldözte.

Az áldozat végül a ház biztonsági őreitől kért segítséget, akik mentőt és rendőrt hívtak. S. Attila eközben visszament a lakásba, felvette cipőjét, majd kivett 62 ezer forintot az áldozata tárcájából, valamint eltette a nő 15 ezret érő  mobilját és lelépett a helyszínről.

A nő a bántalmazás következtében testszerte több súlyos, vágott és szúrt sérülést szenvedett, illetve azokkal összefüggésben maradandó fogyatékosság is kialakult nála. Csak a  kitartó menekülésének és kitérésének volt köszönhető, hogy megúszta élve.

A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az emberölés bűntettének kísérletével, és kifosztás bűntettével vádolt férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik