Belföld

Három évet kértek a rendőröknek eső apára és fiára – videón a balhé

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt állítja bíróság elé a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azt a két férfit, akik rendőrökre támadtak egy borsodi kocsmánál másfél évvel ezelőtt.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint verekedés miatt intézkedtek a rendőrök, akik előállítás céljából egy fiatal férfit kísértek ki megbilincselve a szórakozóhelyről.

Az intézkedés alá vont férfi ittas állapotban lévő apja a presszó teraszán tartózkodott, és megöléssel fenyegette az egyik rendőrt a fia előállítása után, majd ököllel mellkason vágta.

A rendőr ekkor meg akarta bilincselni az 50 éves férfit, amit észlelt a presszó kapujánál tartózkodó, rokonaihoz hasonlóan szintén erősen ittas állapotú 26 éves férfi is, aki azért, hogy megakadályozza az édesapjával és testvérével szemben foganatosított rendőri intézkedést, hátulról erősen megszorította a jogszerűen intézkedő rendőr nyakát. A nyomozás során a gyanúsítottak beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség három év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért az apára és a fiára is előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Olvasói sztorik