Belföld

A Szijjártóval jachtozó vállalkozó és a külügyminiszter egykori futsalos csapattársa is részt vett egy 2018-as plakátrongálási akcióban

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

2018 tavaszán, a választási kampányhajrá utolsó napjaiban egy csapat fideszes aktivista a budapesti éjszakába festékszóróval ráfújta több jobbikos plakátra, hogy „Orbán vagy turbán?”. A Direkt 36 cikke szerint az aktivisták nem egyszerűen lelkes Fidesz-szavazók voltak, hanem több, a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, illetve személyesen a miniszterhez, Szijjártó Péterhez köthető személy is.

  • Egyikük Benkő Szilárd volt, Szijjártó Péter egykori kabinetfőnöke és futsalos csapattársa, aki az elhíresült horvátországi jachtos nyaralására is elkísérte a minisztert és családját.
  • Benkő mellett aznap este a XI. kerületi Budaörsi úton ott volt Szikora Levente, Benkő és Szijjártó egykori futsalos csapattársa, egyben a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöki tanácsadója is.
  • A csapat tagja volt még többek között a Szijjártó vezette külügy egyik korábbi helyettes államtitkárának, volt magyar nagykövetnek a fia is.

Ugyanezen az éjszakán egy másik fideszes csoport a III. kerületbe is érkezett, hogy lefújja az ellenzéki párt plakátjait. Ennek a csapatnak az egyik tagja korábban Benkő Szilárd üzlettársa volt, aki aznap éjjel telefonon tartotta a kapcsolatot a Budaörsi úton akciózó Benkőékkel. Többször is beszélt velük telefonon, nem sokkal azután, hogy kitörte egy plakátvédő szolgálatban lévő jobbikos képviselő két fogát is – derül ki a Direkt36 birtokába jutott ítéletből és nyomozati iratokból.

Mindkét csapat a fővárosi Margit körúton találkozott az akció előtt, az egyik részt vevő azt vallotta, hogy egy irodában kaptak utasításokat és festékszórókat a rongáláshoz. Az iroda abban az épületben volt, ahol Benkő egyik cégének irodája is van, és jelenleg Szijjártó Péter feleségének az alapítványa is itt működik.

Az, hogy a plakátrongáló akció mennyire volt szervezett, nem derül ki pontosan a dokumentumokból, mert Benkő és társai erről nem mondtak sokat a rendőröknek. A bírósági ítélet többször is megjegyzi, hogy az aktivisták igyekeztek elhallgatni az előzményekkel és a szervezéssel kapcsolatos részleteket a hatóságok elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik