Belföld

Fel akarta gyújtani az anyját, fejszével támadt egy békésen bringázó nőre egy férfi Mélykúton

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt a férfit, aki fejszével támadt egy kerékpárosra, és megpróbálta felgyújtani az anyját Mélykúton.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a terhelt tavaly február hetedikén magához vette a közel két és fél kilós fejszéjét és a lakóhelyéhez közeli útkereszteződésbe ment. Itt kiállt az úttestre és a fejszével a felé kerékpározó, általa nem ismert nő feje irányába sújtott, miközben trágár szavak kíséretében azt kiabálta neki, hogy „most megöllek”.

A nő az utolsó pillanatban félrerántotta a kerékpár kormányát, így a fejsze az úttestbe csapódott. A nő fejére irányuló csapás életveszélyes sérüléseket is okozhatott volna.

ugyeszseg.hu

A férfi az anyját sem kímélte a vádirat szerint. Amikor az asszony elment hozzá, hogy átadja neki a leveleit, indulatossá vált, majd felkapott egy ötliteres benzines kannát és abból az anyja felé locsolt, miközben egy öngyújtót tartott a kezében.

Mikor az édesanyja menekülni kezdett, a férfi a benzint a kannából maga mellett csorgatva követte őt. Majd a földre locsolt benzint megpróbálta meggyújtani, de az a havas talajon nem kapott lángra. Még aznap éjjel a férfi átment az édesanyja házához és egy fejszével ráütött a bejárati ajtóra, amitől abban több, mint 70 ezres kár keletkezett.

A támadónak azért is felelnie kell, mert leszerelte egy kocsinak a rendszámát és kannabiszt találtak a házában. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a letartóztatásban lévő férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik