Belföld

Völner–Schadl-ügy: hónapokon át lehallgatták Czine Ágnes alkotmánybíró végrehajtó gyerekeit

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A nyomozók szerint Czine Ágnes alkotmánybíró két, végrehajtóként dolgozó gyereke bizalmas kapcsolatban állt Schadl Györggyel és feleségével. Fiedler Laura konspirált körülmények közt találkozhatott a végrehajtói kar vezetőjének nejével Schadl letartóztatása után, fivérével kapcsolatban pedig az vetődött fel, közreműködhetett abban, hogy az egyik későbbi vádlott és társai jogtalan előnyhöz jussanak. Fiedler Bálint irodájának adatait le is kérték a nyomozók, hasonlóan a később megvádolt végrehajtókhoz. Bár mindkét testvért lehallgatták, úgy tűnik, végül még csak tanúként sem idézték be őket a hatóságok.

Közlemény Czine Ágnessel kapcsolatban

Cikkünkben megsértettük Czine Ágnes képmáshoz való személyiségi jogát fényképének oly módon történő felhasználásával, hogy azt Schadl György fényképével együtt tettük közzé. A jogsértésért Czine Ágnestől elnézést kérünk.

Megírtuk, hogy Schadl György, a végrehajtói kar elnöke 2021 szeptemberében, két hónappal a letartóztatása előtt Czine Ágnes alkotmánybíróval találkozott a NER-elit egyik kedvenc étteremében, a Várkert Bazárnál működő Felixben. A 24.hu által megismert nyomozati iratokból most az is kiderült, hogy Schadl elfogása után másfél hónappal az ügyészség indítványára a bíróság engedélyezte az alkotmánybíró végrehajtóként dolgozó gyerekeinek lehallgatását.

Balogh Zoltán / MTI Czine Ágnes

A dokumentumok szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság 2021. december 15. és 2022. március 14. közt engedélyezte az információs rendszer titkos megfigyelését, vagyis Fiedler Bálint és Fiedler Laura önálló bírósági végrehajtó lehallgatását. Erre tehát azután került sor, hogy Schadl már letartóztatásban volt.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványa alapján a megfigyelésre azért volt szükség, mert a nyomozás adatai szerint a

rövid ideje végrehajtónak kinevezett érintettek bizalmas viszonyt tartanak fenn Schadl Györggyel és feleségével.

Mint írták, adat merült fel arra, hogy Fiedler Bálint közreműködhetett abban, hogy R. R. (a későbbi harmadrendű vádlott) és társai jogtalan előnyhöz jussanak. A. T. ötödrendű vádlott a nyomozati vallomásában ugyanis arról beszélt, hogy Fiedler mások mellett egy nagy értékű felszámolási ügy rendezésében próbált segédkezni, és több, Schadlt érintő üzleti tárgyaláson is jelen volt. Emellett az ügyészség szerint Schadl eljárás alá vonását követően Fiedler Laura és Schadl György felesége (a későbbi tizenhetedrendű vádlott) „konspirált körülmények közt” találkozhatott.

A testvérek közül Bálint neve bukkan föl többször a nyomozati iratokban, például a 2020-ban alapított – Zalaegerszegen, majd Szolnokon működő – végrehajtói irodájának adatait is lekérték a nyomozók a cégadatbázisból, hasonlóan azon végrehajtókéhoz, akiket később megvádoltak. Ugyanakkor a nyomozati anyagokban nem találtunk feljegyzést arról, hogy Fiedlert akár csak tanúként meghallgatták volna. Továbbá a három hónapon át tartó lehallgatásának jegyzőkönyvei sem szerepelnek a lapunk által megismert iratokban. Az viszont Schadl naplóbejegyzései alapján kiderült, hogy sűrűn találkoztak Fiedlerrel, például a már említett Felix étteremben vagy az Intercontinental Hotelben – akkor is, amikor Fiedlert még ki sem nevezték végrehajtónak.

Fiedler Bálintot telefonon értük utol, ám nem kívánt válaszolni kérdéseinkre. Így tőle sem tudtuk meg, hogy kihallgatták-e nyomozók, hogy milyen kapcsolat fűzi Schadl Györgyhöz, illetve azt sem, hogy tudott-e arról, hogy három hónapon át lehallgatta az ügyészség a telefonját.

Testvére, a 2018-ban végrehajtónak kinevezett Fiedler Laura szintén azt közölte, hogy nem kíván foglalkozni megkeresésünkkel. Így az ő esetében sem tudtuk tisztázni, hogy kihallgatták-e. Arról sem tudtuk kérdezni, miként került kapcsolatba Völner Pál fiának cégével, amelytől végrehajtói irodája a korábbi székhelyéül szolgáló ingatlant bérelte. Igaz, korábbi cikkünket követően a Fiedler testvérek és Czine Ágnes ügyvédje a lapunknak küldött levelében a többi közt kitért rá, hogy Fiedler Laurának semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy éppen arra az ingatlanra kössön bérleti szerződést, csupán „az esztergomi szűk ingatlanpiacon ezt találta alkalmasnak irodája kialakítására”. Mint megírtuk, a megvádolt volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál képviselői irodája is ugyanabban az ingatlanban volt.

A nyomozati anyagok közt Fiedler Laura lehallgatásának jegyzőkönyveit sem leltük, sem azt, hogy akár tanúként kihallgatták volna.

Mindezek alapján úgy látszik, a Fiedler testvérek teljesen kimaradtak a Völner–Schadl-ügyből. A nyomozók a jelek szerint egyetlen kérdést sem akartak feltenni nekik, holott felmerült, Fiedler Bálint közreműködhetett abban, hogy egy későbbi vádlott és társai jogtalan előnyhöz jussanak.

Korábban édesanyjuk, Czine Ágnes sem árulta el kérdésünkre, hogy miről egyeztetett Schadl Györggyel két hónappal annak letartóztatása előtt. Az alkotmánybíró konkrét kérdésünket figyelmen kívül hagyva mindössze annyit közölt, Schadl a végrehajtói kart képviselte a jogászi hivatásrendek részére rendezett számos szakmai rendezvényen, konferencián is, ahol ő is jelen volt, és több alkalommal találkozott vele. Az éttermi megbeszélésük részleteiről nem beszélt.

Mohos Márton / 24.hu A Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan Esztergomban, ahol Fiedler Laura végrehajtói irodája működött.

Korábbi cikkünkben kitértünk arra, hogy a Fiedler testvérekről egy tisztázatlan eredetű feljegyzés is készült, amit szintén tartalmaz a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyaga. E szerint Fiedler Laura szoros barátságot ápol Schadl szintén megvádolt feleségével, együtt végeztek a Károli Gáspár Református Egyetemen, és – miként a nyomozati iratban fogalmaznak – „sülve-főve” együtt voltak a végrehajtói kar rendezvényein, így az esztergomi végrehajtó közvetlenül értesülhetett a kar ügyeiről. Egy nyomozati feljegyzés alapján Fiedler Bálint is „láthatóan kiváló kapcsolatot ápolt” Schadl Györggyel.

Schadl György feleségét is megfigyelték a nyomozók, és a találkozóiról feljegyzések készültek, miután a férjét letartóztatták. Az egyik irat szerint Schadlné tavaly márciusban egy végrehajtóval találkozott, és egy bizonyos Bálintról és Lauráról beszélt neki. Schadl felesége arról panaszkodott, hogy Laura anyja megüzente neki a lányán keresztül, hogy szedje le a Facebookról a közös fotóikat. Azonban – mint mondta – Bálint és Laura „nem így gondolkozik”. Ezután azt ecsetelte, hogy

amikor férje pozícióban volt, lehetett élvezni a környezetét, ám most, hogy szarban van, ciki lett az egész.

Az nem derül ki minden kétséget kizáróan a feljegyzésből, hogy Bálint és Laura kicsoda, azaz csak valószínűsíthető, hogy Fiedlerékről és édesanyjukról, Czine Ágnesről van szó.

Eddig 180 milliót kerestek a Fiedler testvérek

Amint megírtuk, Fiedler Bálint 2020-ban alapította meg a végrehajtói irodáját, és már a második évben megnégyszerezte a bevételét: míg 2020-ban alig több mint 50 millió forint bevételt produkált az iroda, 2021-ben már a 200 millió forintot súrolta az árbevétel. Ennek megfelelően a 2020-ban elért alig 20 millió forintos profit több mint 80 millióra duzzadt, tehát két év alatt 100 millió forint profitot ért el. Testvére irodája 2018 óta működik, azóta 80 millió forint nyereséget termelt, vagyis együtt 180 millió forintot kerestek eddig a végrehajtással.

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyének tárgyalása februárban kezdődött el. Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére. Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig. Az előkészítő ülésen mindketten tagadták bűnösségüket.

A fő vádpont lényege szerint Schadl jogtalan előnyként rendszeresen pénzt – 2021 nyaráig legalább 83 millió forintot – adott át Völner Pálnak, aki ezért a pozíciójából eredő befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorolta. Az ügyészség szerint a végrehajtók elnöke hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében visszakérte tőlük. Egy kivétellel mindegyik megvádolt végrehajtó beismerte bűnösségét, ami igencsak megnehezíti Völner és Schadl védekezését.

Kapcsolódó
Schadl György találkozott az alkotmánybíróval, akinek végrehajtó lánya Völner Pál fiának cégétől bérelte irodáját
A végrehajtók elnöke a NER-elit egyik kedvenc étteremébe beszélt meg találkozót Czine Ágnessel, akinek mindkét gyereke végrehajtó. Egyikük Völner Pál fiának cégétől bérelt irodát Esztergomban, ott, ahol a politikus irodája is volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik