Belföld

Vádat emeltek a 35 kiló marihuánával lebukó zuglói díler ellen

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 31 éves férfival szemben, aki kábítószert terjesztett Budapesten. Elfogásakor mintegy 35 kilogramm marihuánát találtak az autójában.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi legkésőbb 2019 decemberétől különböző kábítószerekkel – marihuánával, kokainnal és amfetaminnal – kereskedett Budapesten. A kábítószereket nagykereskedelmi mennyiségben szerezte be, majd azt a viszonteladókból, illetve fogyasztókból álló vevőkörének értékesítette tovább.

A díler a drog beszerzése, valamint a vevőkkel történő egyeztetés során a lelepleződés elkerülése érdekében egy internetes, titkosított kommunikációra alkalmas programot használt. A férfi 2020. december 2-án kora reggel a gépkocsiját Vecsésen megpakolta marihuánával – a 35 műanyag zacskót tartalmazó három papírdobozt az autó hátsó ülésére, illetve a csomagtartóba tette -, majd elindult a Kőbányára egy találkozóra.

Ott azonban a rendőrök elfogták, az autójában szállított kábítószert pedig megtalálták és lefoglalták. A nyomozók ezután a férfi a zuglói bérelt lakásában amfetamint, a kábítószerek kiméréséhez használt digitális mérleget, továbbá mintegy 14 millió forintot és több százezer forintnak megfelelő valutát is találtak. A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik