Belföld

TEK-esek csaptak le egy apára és a fiára Tolnában, 300 milliós villát, luxusautókat zároltak

police.hu
police.hu

Összehangolt akció keretében a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak közreműködésével Szekszárdon és Bonyhádon csaptak le egy 57 éves és egy 34 éves férfire, akiket különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítanak.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tavaly nyarán indult büntetőeljárás nagyobb értékre elkövetett csalás gyanúja kapcsán egy autó bérbeadással foglalkozó cég képviselőjének feljelentése alapján, melyhez újabb, hasonló jellegű bűncselekmény miatt folytatott eljárást is egyesítettek.

Jelenleg különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntett és más súlyos bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

Egy, az esettel összefüggésbe hozható 43 éves budapesti férfit már letartóztatott a bíróság egy másik ügye miatt. A bűnbanda tagjai szervezetten követték el a bűncselekményeket, mely során fiktív szerződéskötések által jutottak csalárd módon nagy értékű autókhoz és ingatlanokhoz.

police.hu

A bűncselekmények súlyossága miatt, illetve azért, mert az információk szerint az ingatlanban lőfegyverek is lehettek, összehangolt akció keretében a Tolna vármegyei rendőrök közreműködésével a Terrorelhárítási Központ munkatársai Szekszárdon és Bonyhádon fogták el a cselekmények főszervezőit, egy apát és a fiát.

A rendőrök számos ingatlanban, és több ügyvédi irodában tartottak kutatást, ahonnan számos dokumentumot foglaltak le. A vagyonvisszaszerzés érdekében lefoglalásokra és zár alá vételekre is sor került. Ezidáig öt nagy értékű – közel 120 millió forint értékű – gépkocsit, több mint 11 millió összegben valutát és forintot foglaltak le a nyomozók.

Emellett zár alá vettek egy közel 300 millió forint értékű ingatlant is. A kutatások alkalmával mindkét helyszínen kábítószergyanús anyagot is találtak. Az 57 éves férfi lakásán két fegyvert vagy annak utánzatát is lefoglalták. Emellett bankszámlákat és bérelt széfeket is zároltak a nyomozók. A férfiakat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik