Szekszárd fideszes polgármestere, Ács Rezső kedden váratlanul felmentette hivatalából a város jegyzőjét. Gábor Ferenc kirúgásáról nem adtak ki nyilvános közleményt, ám az önkormányzatban kihirdették, hogy bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszűnt a vezetői jogviszonya, feladatkörét pedig az aljegyző veszi át.
A súlyos döntés azonban nem maradt érvényben sokáig. A polgármester szerdán megváltoztatta álláspontját, és visszavonta a felmentésről szóló döntést.
A 24.hu telefonon elérte Gábor Ferencet. Azt próbáltuk megtudni tőle, milyen történések állnak a szokatlan eseménysor mögött, ám a jegyző azt mondta, hogy egyelőre nem kíván nyilatkozni.
Gábor kirúgása azért is figyelemre méltó, mert korábban a szekszárdi ellenzék, az Éljen Szekszárd (ÉSZ) éppen azért támadta őt, mert szerintük komoly szerepe volt abban, hogy a koronavírus-járvány idején a polgármester egyszemélyi hatalmat gyakorolhatott a városban. Ráadásul Ács Rezső – az elmúlt években elhatalmasodott betegsége miatt – lényegében nem szólal meg a közgyűléseken, így az utóbbi időben nagyban hagyatkozott az ügyek levezénylésében a jegyző segítségére. Bomba Gábor, az ÉSZ frakcióvezetője azt mondta lapunknak, hogy Gábor Ferenc gyakorta viselkedett úgy a közgyűléseken, mintha a polgármester helyettese lenne, és nem a pártatlan működést biztosító jegyzőként, hanem politikusként beszélt az ellenzéki képviselőkkel, amit többször kifogásoltak is.
A Magyar Hang információi szerint a váratlan szakítás mögött egy személyi ügy áll. A jegyző az előző képviselő-testületi ülés zárt részéről kiküldte Posta Zoltánt, Ács Rezső kereszténydemokrata, ám nem testületi tag alpolgármester-jelöltjét, pedig neki „polgármesteri felhatalmazása” volt a részvételre. A testület a most csütörtöki közgyűlésen dönt arról, hogy megválasztják-e alpolgármesternek Posta Zoltánt, akit a legutóbbi, időközi önkormányzati választásra is jelölni szeretett volna a KDNP, de a Fidesz-frakció akkor Szollár Zoltánt indította helyette.
A Fidesz csak egy nap után kapcsolt az ügyben, szerdán reggel nyílt levélben állt ki a kirúgott Gábor mellett. A szekszárdi közgyűlés kormánypárti frakciójának tagjai erős jelzőkkel ítélték el saját polgármesterük döntését.
A szekszárdi Fidesz-frakció tagjai tiltakozunk Ács Rezső polgármester kártékony döntése ellen! A mai napon az alábbi nyilatkozatot adtam át
– írta a Facebook-oldalán Máté Péter, a szekszárdi közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője.
A frakciótagok által aláírt levélben a Fidesz-frakció elhatárolódott a „város jegyzőjének jogellenes eltávolításával kapcsolatban hozott polgármesteri döntéstől”.
A döntés a város érdekét nem szolgálja, az önkormányzatnak és az adófizetőknek jelentős kárt okoz. Jegyző úr elmúlt 3 évben végzett munkájával maximálisan elégedettek vagyunk. A város érdekében felszólítjuk Ács Rezső polgármester urat, hogy azonnal intézkedjen a hivatal jogszerű működésének helyreállítása érdekében, és helyezze vissza pozíciójába dr. Gábor Ferenc jegyzőt
– olvasható a szerdai közleményben.
A Fidesz felszólítása célba talált, ugyanis néhány órával a Facebook-bejegyzés megjelenése után Bíró Gyula aljegyző arról tájékoztatta a hivatal dolgozóit, hogy a polgármester és a jegyző több személy jelenlétében telefonon megvitatta a helyzetet, a beszélgetésnek pedig az lett az eredménye, hogy mégsem szüntették meg bizalomvesztés miatt a jegyző jogviszonyát.