Belföld

A diszkós vállalkozónak ítélte a siófoki lómenhely földjeit a főispán

Varga György / MTI
Varga György / MTI

Kimondta a siófok-töreki lómenhely halálos ítéletét a Somogy Vármegyei Kormányhivatal: megtagadta, hogy a menhely egyik vezetője, Berecz Gabriella megvehesse egy korábbi előszerződés alapján azt az összesen 32 hektáros földterületet, ahol az ott gondozott 130 állatot eddig el tudták látni. Ehelyett Barna György, a Siófok Plázs szórakozóhely vezetőjének elővásárlási kérelmét hagyták jóvá, aki helyben lakó földművesként viheti a lómenhely földjeit.

„A határozat végleges, ellene fellebbezésnek helye nincs” – olvasható a Neszményi Zsolt főispán (kiemelt képünkön) által jegyzett határozatban.

A kormányhivatal annak ellenére döntött Barna mellett, hogy a rendőrség nemrég nyomozást indított a lómenhelyesek feljelentésére, hamis okirat felhasználásának gyanúja miatt. Szerintük ugyanis Barna hamisan nyilatkozta azt, hogy életvitelszerűen Siófok-Törekiben lakik, amiről több bizonyítékot is csatoltak a rendőrségnek és a kormányhivatalnak.

– Éppen Kaposvárról jöttünk haza a rendőrségi kihallgatásról, ahol a nyomozó arról beszélt, hogy várják a kormányhivatal határozatát, mert akkor hivatali visszaélésre is kiterjedhet a nyomozás. Ekkor kaptuk meg az ügyvédünktől a hivatal határozatát – mondta a 24.hu-nak Berecz Gabriella.

Mohos Márton / 24.hu A Dharma Állatmenhely a Siófok melletti Törekin 2022. december 7-én.

Szomorú látni a lelki sivárság azon szintjét, amikor már csak a gátlástalan tulajdonszerzés számít, amikor már nemcsak mindenen és mindenkin átgázolva, akár mások által létrehozott értékek lerombolása árán harácsol és rombol valaki, de a törvény egyértelmű rendelkezését is fölényesen megszegi.

Hogy ehhez az aljas tetthez miért asszisztál neki hivatalból egy agrárkamarai elnök és egy főispán, mindez egyelőre felfoghatatlan rejtély, de reményeink szerint az időközben elrendelt nyomozás ezt is megfejti – fejtette ki Berecz Gabriella, aki jelezte, hogy bíróságon támadják meg a határozatot.

A lómenhely ügyvédje abszurdnak nevezte a kormányhatározat döntését. – Ez egy fekete-fehér ügy, egyértelmű, hogy Barna György nem lakik életvitelszerűen Siófok-Törekiben, amire alapozta az elővásárlási jogosultságát, erre rengeteg bizonyítékunk van – jelentette ki Litresits András, akinek reményei szerint a nyomozás ki fog terjedni a döntés meghozatalában részt vevő kormányhivatalnokokra is.

Barna György a 24.hu-nak többször is kitartott amellett, hogy régóta Siófok-Törekin lakik, a lómenhely 32 hektáros földjeit pedig birtokegyesítés céljából vásárolná meg. Azt is megígérte, hogy érintetlenül hagyná a területet, nem parcellázná fel értékesítés céljából. Barna ugyanis a lómenhelytől nem messze már ezt megtette, és kapott is azokra építési engedélyt, amit az egyik szomszéd csak a bíróság révén tudott visszavonatni. De volt sikeres földüzlete is, amikor Jászai Gellért milliárdos üzletembernek egy gazdasági épületet adott el három másik telekkel együtt összesen 310 millió forintért.

Kapcsolódó
„A kabuli utcai harcokban is nagyobb biztonságban éreztem magam, mint itt, a saját földünkön”
Az utóbbi fél évben sokat szerepelt a hírekben az ország egyetlen lómenhelye, amely túl szép és jó helyen van ahhoz, hogy ne próbálják meg kivéreztetni és elüldözni. Megnéztük, hogy bírják a lómenhely vezetői a gyűrődést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik