Belföld

A budai Várba költözik az Alkotmányíróság

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

Az újjászülető József főhercegi palotába költözik majd a tervek szerint az Alkotmánybíróság – értesült a Mandiner. Az épület rekonstrukcióját a Magyar Építő Zrt. 2021 júliusában kezdte meg. A palotát a Nemzeti Hauszmann Program keretében építik újjá, a Várkapitányság megbízásából.

A lap szerint a cél az, hogy egy méltó, az osztrák, a szlovák és a cseh társintézményekéhez hasonló helyszínen működjön tovább a legfőbb jogforrás betartásért is felelős testület.

A palota neoreneszánsz kertje és egykori istállóépülete bárki által látogatható lesz, ez utóbbiban turisztikai programokat is kínál majd az Alkotmánybíróság. A hagyományokat folytatva a teljes ülés eredeti, csepp alakú tárgyalóasztala is helyet kap az új épületben, valamint a testület 33 éves történetét megörökítő kiállítás is látogatható lesz.

Az új székhelyként kinézett József főherceg palotája Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek tervei alapján, az egykori Teleki palota átépítésével készült el 1906-ban. A Szent György téren álló épület megsérült a második világháborúban, a renoválására pedig nem került sor, így a főúri lakot 1968-ban lebontották. Az épület rekonstrukciója még 2021 júliusában kezdődött.

A budai Vár kiemelt állami beruházásban kormányzati negyeddé alakul. Ezzel kapcsolatban építészek is megfogalmazták aggályaikat, hogy például a beruházásokkal az 1944. március 19-én fennálló helyzetet akarják visszaidézni, miközben érezhető az 1944–1989 közti időszak kitörlésének, sőt, meg nem történtté tételének vágya is. Szakmai vélemények szerint az építkezések a hazai örökség- és műemlékvédelem utóbbi években történt leépítésével párhuzamosan zajlanak.

Habsburg-Lotharingiai Mihály a József főhercegi palotában

Különleges vendége volt az újjászülető József főhercegi palotának! Habsburg-Lotharingiai Mihály, József főherceg dédunokája látogatott el a Budavári Palotanegyedbe, ahol a Várkapitányság vezérigazgató-helyettesével, az épület tervezőjével és a kivitelező Magyar Építő munkatársaival megtekintette az újjászülető épületet. Mihály főherceg keresztelőjét az egykori Szent György téri palotában tartották, ahova most örömmel tért vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik