Életfogytig tartó szabadságvesztést kér az ügyészség a rendőröket előre kitervelten, aljas célból megszurkáló férfivel szemben – derül ki a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményéből.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2020 októberében emelt vádat egy akkor 35 éves erdőkertesi férfivel szemben, rendőrjárőrök ellen megkísérelt emberölés és más bűncselekmény miatt. A Budapest Környéki Törvényszék 2023. január 6-án kihirdetett elsőfokú ítéletével az elkövetőt bűnösnek mondta ki előre kitervelten, aljas célból, hivatalos személy sérelmére és több ember ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, amelyért őt halmazati büntetésül 17 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
Az eljáró törvényszék által rögzített történeti tényállás lényege szerint 2020 januárjában a lakhelyén bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfi – aki Erdőkertes települést engedély nélkül nem hagyhatta el – elhatározta, hogy megszökik. Az elkövető arra hivatkozással, hogy megsérült, felhívta a rendőrséget és kezdeményezte, hogy kórházba szállítsák. Szökését úgy kívánta véghezvinni, hogy az őt kísérő rendőröket megöli, ezért egy rejtve hordhatóvá alakított megélezett kést, valamint közel 1 000 000 forintnyi megtakarítását magához vette.
Az elkövetőt orvosi ellátását követően a Váci Rendőrkapitányság két fős gépkocsizó járőre szállította vissza lakóhelyére, aki a település közelében a szolgálati gépjármű hátsó ülésén mellette ülő rendőrnőt az ajtónak szorította és a ruházatból elővett késsel kétszer nyakon szúrta.
A támadást észlelte a járművet vezető férfi rendőr is, aki üléséből hátra fordulva ráfogott az elkövető újabb késszúrásra lendülő kezére és a késre, mely során a fogásból az elkövető kiszabadulva megvágta a rendőr ujját. Ezt követően a vádlott a gépjárművet vezető férfi rendőr felé fordult, és azért, hogy őt is megölje, fentről lefelé irányuló kaszáló mozdulattal annak nyaka irányába szúrt, azonban a sértett hárító mozdulatként felső testével hátra mozdult, így csak arcának jobb oldala sérült meg.
Ekkor a sértett ismételten ráfogott a vádlott csuklójára, miközben a jármű hátsó ajtajához szorított járőrtársa, a rendőrnő, elővette a szolgálati maroklőfegyverét, azonban annak csövére az elkövető ráfogott és a jármű vezetője felé irányította azt, miközben megpróbálta a fegyvert megszerezni. Végül a kitartóan védekező rendőrnő a fegyverét megtartva, a bekötött biztonsági öv alól kibújva, az álló járőrautóból kiszállt, fegyverét csőre töltötte, majd a vádlottat cselekményének abbahagyására szólította fel, aki ekkor a kését átadta a férfi rendőrnek. Ezt követően érkezett a helyszínre egy megerősítő járőr, akinek az egyik tagja megkísérelte a vádlottat megbilincselni, aki ennek során az intézkedő rendőrt megrúgta, vállal, kézzel meglökte, így akadályozva az intézkedést. Ezután a rendőrök földre vitték a vádlottat és befejezték bilincselését. A két egyenruhás nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett.
Az elsőfokú ítélet ellen az eljáró ügyész a vádlott terhére életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabásáért fellebbezett azzal, hogy a vádlott büntetéséből csak 40 év elteltével legyen feltételes szabadságra bocsátható. A vádlott védője pedig a kiszabott büntetés enyhítése céljából élt fellebbezési jogával.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához előterjesztett másodfokú indítványával az ügyészi fellebbezést fenntartotta, egyben kezdeményezte a védői fellebbezés elutasítását. A vádlott a másodfokú eljárás befejezését letartóztatásban várja.