Belföld

Távozott a Magyar Nemzet becsületsértésért jogerősen elítélt főszerkesztője

Főszerkesztőváltás történt a Magyar Nemzet című médiatermék élén. Az új főszerkesztőt a szerkesztőség állománygyűlésén jelentették be a munkatársaknak – értesült a Magyar Jelen és a Media1.hu. A változást már át is vezették a Magyar Nemzet internetes oldalának impresszumában.

Eszerint Néző László ülhetett az eddigi főszerkesztő, Toót-Holló Tamás helyére.

Néző Lászlót még 2020-ban nevezték ki a Magyar Nemzet mellett a megyei napilapokat és számos más médiumot is megjelentető kormánypárti médiaholding, a Mediaworks központi szerkesztőségének online és print főszerkesztőjének.

A Házunk tája című ingyenes kiadványt is ő jegyzi, és korábban, Mészáros Lőrinc cégének birtokba kerülése után a veszprém megyei Napló című napilap főszerkesztője is volt egy ideig. A videómegosztók közönsége és a tévénézők például a Bayer Zsolt által vezetett Sajtóklub című, kormánypárti szórakoztató műsorból is ismerhetik az arcát.

Toót-Holló Tamás 2020 februárjától állt a lap élén. Őt tavaly év elején a lap egyik munkatársával, a Zummer Fülöp álnevet használó Szikszai Péterrel együtt a bíróság jogerősen is bűnösnek találta becsületsértés bűntettében Szabó Tímea párbeszédes képviselő lekullancsozása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik