Tavaly decemberben ügyésznek nevezte ki Polt Péter a Belügyminisztérium korábbi helyettes államtitkárát, Pintér Sándor volt titkárságvezetőjét, aki Völner Pál és Schadl György közbenjárásával soron kívül tehetett végrehajtói szakvizsgát 2021 októberében – írta meg a Telex.
A portál emlékeztet: sokan szerettek volna végrehajtói szakvizsgát tenni a végrehajtói helyek pályázati határideje előtt 2021 októberében, de az eredetileg kijelölt vizsgaidőpont mellé nem adtak új lehetőséget. Aztán október 8-án váratlanul meghirdettek egy időpontot, és a nyolc helyből négyre azonnal lecsaptak. A Telex szerint ez nem volt véletlen, pár nappal korábban ugyanis magasabb szintről is megkeresték Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkárát és Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét. A nyomozati anyagok szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, egy belügyminisztériumi „fontos ember” és egy meg nem nevezett parlamenti kabinet munkatársa is odatelefonált Völneréknek, hogy szükség lenne soron kívül egy plusz vizsgaidőpontra a munkatársuknak vagy ismerősüknek.
Az egyik beprotezsált jelentkező Bodnár Bence volt – írj a Telex. „Még egy név beúszott. (…) Valami Bodnár Bence nevű. Aki a BM egy fontos emberének a kabinetjében van” – idézi a portál Völner Pált, aki ezt Schadl Györgynek mondta 2021 szeptemberében, miután előző nap egy parlamenti kabinettől is érkezett kérés a végrehajtói szakvizsgákról. Bodnárról a Telex azt derítette ki, hogy a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára volt 2018. és 2019. augusztus 31. között, a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője pedig megerősítette a portálnak, hogy Bodnár 2022. december 1-től a Legfőbb Ügyészség Közérdekvédelmi Főosztályán dolgozik ügyészként.
Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára 2021-ben írásban utasította Szabó Imrét, a végrehajtói szakvizsgákat szervező Jogakadémia akkori vezetőjét, hogy biztosítson plusz vizsgaidőpontot a négy protezsált embernek. Ez meg is történt, és még azt is leegyeztették, hogy biztosan be tudjanak regisztrálni időben. Az október 14-i vizsga előtt pedig a vizsgabizottság egyik tagja, Jeney Orsolya, korábbi helyettes államtitkár még külön is felhívta Völner Pált és Schadl Györgyöt, hogy „ki az, aki figyelmet érdemel”.
A Telex információi szerint egyébként Bodnár Bence letette a vizsgát, de nem lett végrehajtó.