Belföld

Súlyosabb büntetést kértek a családfőre és nevelt fiára, akik nem segítettek a haldokló nagyin

Súlyosabb büntetést kért a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség arra a két tolnai férfire, akik bő másfél évvel ezelőtt „hagyták meghalni” az idősebb férfi öngyilkosságot megkísérlő feleségét, aki egyben a másik vádlott édesanyja volt. A két rokon két év felfüggesztettet kapott januárban elsőfokon, az ügyészség azonban letöltendő szabadságvesztésért fellebbezett.

A nyolcvanas éveiben járó férfi és a hetvenes évei közepén járó nő 1987 óta élt házastársi életközösségben, velük lakott az asszony első házasságából született fia, az ügy másik vádlottja is.

Az asszony több évig részesült orvosi kezelésben, gyógyítható betegségek okán, többek között cukorbetegség miatt. Az idős asszony azonban sokkal súlyosabbnak ítélte az egészségi állapotát, ezért többször is mondta a férjének, és a fiának, hogy öngyilkos akar lenni, amelyet kérésére hozzátartozói tiszteletben tartottak.

Másfél évvel ezelőtt a asszony halálos dózist vett be gyógyszereiből azzal a céllal, hogy véget vessen az életének. Férje és fia – felismerve a célját – az asszony mellett maradtak, azonban annak ellenére sem hívtak hozzá orvosi segítséget, hogy tudták, hogy meg is halhat a mulasztásuk miatt.

A fiatalabb férfi ugyan két alkalommal megkísérelte rábeszélni az apját, hogy mégis hívjanak mentőt, de ő ezt mindannyiszor elutasította, emlékeztetve az asszonynak tett ígéretükre. A férfiak délután fél egy körül észlelték, hogy a nő nem lélegzik és nincs pulzusa, akkor a fia megpróbálta újraéleszteni.

A nagymama halálának bekövetkezése után a férfiak megtalálták az általa írt öngyilkossági búcsúlevelet. Az apa 14 óra körül értesítette a háziorvost, aki a helyszínen megállapította az asszony halálát, aminek oka heveny inzulin túladagolás okozta vércukorszint csökkenés és heveny agykárosodás volt. Életét azonban az idejében érkező szakszerű egészségügyi ellátás megmenthette volna.

A két férfi két év felfüggesztettet kapott emberölésért, de védelem enyhítésért, az ügyész súlyosítás iránt jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartva mindkét vádlottra hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik