Újabb orvosokat tartóztattak le a gyógyászati segédeszközöket érintő ügyekben. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint három orvost és két cégvezetőt érintően is fellebbezett az ügyészség azért, mert csak bűnügyi felügyeletbe, vagy szabadlábra helyezte őket a nyomozási bíró.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly novembertől folytat büntetőeljárást gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
Az ország több pontján is razziát tartottak az elmúlt két hónapban, amelynek eredményeként újabb orvosokat és cégvezetőket fogtak el, és hallgattak ki gyanúsítottként. A Fővárosi Főügyészség több gyanúsított, köztük az érintett 2 cégvezető és 3 orvos letartóztatását is kérte.
És indítványozta az említett öt gyanúsított letartóztatását is, a bíróság azonban közülük 3 gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el, 2 terheltet pedig szabadlábra helyezett. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék osztotta a főügyészség álláspontját, helyt adott a fellebbezésnek, és elrendelte mind az öt gyanúsított letartóztatását.