Belföld

A puskacső elől menekülnek a varjak a városokba

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Vetési varjak lepték el a Balaton-parti Ábrahámhegyet, ahol évek óta hiábavaló küzdelmet folytatnak az emberek szerint zavaró – ugyanakkor ártalmatlan és védelem alatt álló – madarak ellen. A varjak jelenlétét országosan egyre több településen érzik zavarónak, pedig a számuk az elmúlt évtizedekben nemhogy nőtt volna, hanem a tizedére esett vissza. Lakott területekre éppen az emberi üldöztetés elől menekülnek, mert tudják, hogy ott nem lövik le őket. Szakemberek szerint más lehetőség nincs, meg kell tanulni együtt élni velük.

Néhány hete elterjedt egy hír, miszerint platánfák kivágására készülnek a Balaton-parti Ábrahámhegyen, ahol évek óta vetési varjak nehezítik a lakosság életét. Az ábrahámhegyi élelmiszerbolt szomszédságában álló négy platánfát végül is nem vágták ki, de a varjúfészkek eltávolítása érdekében – szakkifejezéssel élve – legallyazták őket.

Vella Zsolt polgármester lapunknak azt mondta, a vetési varjak jelenléte legalább fél évtizede okoz problémát az ötszáz lelkes faluban, a bolt előtti fákon fészkelő madarak szerinte közegészségügyi problémát is jelentenek a folyamatosan újratermelődő madárürülék miatt. Az elöljáró úgy emlékszik, hogy egyszer korábban már visszavágták a platánfák ágait, sőt, a terület tulajdonosa, a Mecsek Füszért egy riasztót is felrakott, ám minden igyekezet hiábavalónak bizonyult. Ha a varjúfészkeket valahol eltávolítják, akkor a szárnyasok máshol raknak újabb fészkeket, például a strand felé vezető platánfákra vagy a Pattantyús utcába, ahol szintén áll néhány platánfa. Vella Zsolt a faluban fészkelő állomány nagyságát többszázasra becsüli.

A vetési varjak jelenlétét az emberek sokszor érzékelik gondnak, de országos vagy társadalmi szintű varjúprobléma egyszerűen nem létezik

– mondta a 24.hu kérdésére Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője. Egyes településeken, a kolóniák közelében élőkben kialakulhat az az érzet, hogy a varjak túlszaporodtak, de ennek tényszerűen épp az ellenkezője az igaz.

Oláh Tibor / MTVA Párba állnak, fészket építenek és költéshez készülnek a vetési varjak a Hortobágyi Nemzeti Parkban.

„A korábbi évtizedek vadászata, célzott mérgezése, a fészkek és a fiókák elpusztítása, az élőhelyeinek beszűkülése miatt az állomány nagyon lecsökkent. A vetési varjak fészektelepeinek egy része valószínűleg éppen a folyamatos üldöztetés elől létesül a lakott területeken, itt ugyanis nem kell tartaniuk a vadászoktól, ugyanakkor táplálkozni továbbra is a környező gyepekre, szántókra járnak ki” – részletezte a szakember.

Orbán Zoltán azt is kiemelte, hogy a varjúfélék, így a vetési varjak is a legintelligensebb madarak közé tartoznak, elmondása szerint egy három-négyéves gyermek képességeinek megfelelő intelligenciával rendelkeznek.

A hazai állomány jelenleg a néhány évtizeddel ezelőttinek csak a töredéke, és az európai állomány is csökkent – erősítette meg lapunk kérdésére Pósa Patrícia, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hivatali főtanácsosa. Közlése szerint az 1980-as évek elején még több mint 250 ezer vetési varjúpár élt Magyarországon, ezzel szemben jelenleg körülbelül 30 ezer párra tehető ez a szám. Noha az utóbbi években az állomány mérsékelt növekedéssel regenerálódni látszik, de még így sem éri el a korábbi érték tizenöt százalékát. Problémát szemeteléssel (például ürítéssel, fészekanyag elejtésével, a fiókáknak hordott táplálék leejtésével) és hangoskodással okoznak. A lakossági panaszok általában a fészkelési időszakhoz kapcsolódnak – tette hozzá a szakember.

Orbán Zoltán azt mondja, a varjúfélék legnagyobb „bűne” és egyben szerencsétlensége is, hogy az év egy szakaszában alkalmilag részben az ember gazdasági érdekeit szolgáló táplálékot (vetés, apróvadak), és a közkedvelt énekesmadarak fiókáit is fogyasztják. A „fészekrablás” pedig az emberek többségének szemében megbocsáthatatlan bűn.

Ezt a madárcsoportot alapvetően dúvadként kezelik több mint egy évszázada, a nem védett varjúféléket továbbra is lövik és csapdázzák. Mindennek az az eredménye, hogy a vetési varjú hazai állományának kilencvenhárom százalékát kiirtották az ezredfordulóra, ezért a fajt a teljes eltűnése előtt természetvédelmi oltalom alá kellett vonni

– magyarázta a szóvivő.

Visszatérve Ábrahámhegyre: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság – közlése szerint – indokolt esetben költési időszakon kívül hozzájárul a vetési varjú fészkeinek eltávolításához. Ilyenkor azonban minden esetben felhívják a figyelmet arra is, hogy a fészkek eltávolítására a szárnyasok gyakran úgy is reagálnak, hogy elhagyják ugyan az eredeti költőhelyet, de újabb telepeket létesítenek. Mindez azt jelenti, hogy a fészek eltávolítása nemhogy javítana, hanem sokszor éppen ront a helyzeten: ha egy fészket eltüntetnek, a varjak a településen más helyeken újabbakat építhetnek. Mindez magyarázat a polgármester azon panaszára, hogy a vetési varjak most már szinte az egész faluban elterjedtek.

Ábrahámhegyi Önkormányzat

A madárfaj nemcsak Ábrahámhegyen, de országszerte számos településen okoz lakossági panaszokat. A sok platánfa miatt például Siófokon is megjelent a „probléma”, ám ott is hiába küzdenek, megoldást évek óta nem találnak. Mivel védett fajról van szó – egy példány természetvédelmi értéke ötvenezer forint – a vetési varjak elleni védekezés szigorúan szabályozott keretek között történik. A siófoki önkormányzat közlése szerint a település belterületén a védett vetési varjak épített fészkeinek levételére és az épülő fészkek folyamatos eltávolítására az engedélyt a természet védelméről szóló törvény szerint a megyei kormányhivatal területileg illetékes szerve engedélyezheti. A kérelemben, mint írták, kifejezetten hangsúlyozni szokták a közegészségügyi és a köztisztasági szempontokat.

„Sajnálatos tapasztalataink alapján az időszakos fészekgyérítési engedélyezés a vetési varjú természetes állományára, szaporodására és egyéb élettevékenységére természetvédelmi szempontból semmilyen ráhatással nincs, az állomány szabályozása nem történik, csak azt értük el, hogy a madarak a környező fákon raknak fészket” – osztotta meg tapasztalatait lapunkkal a siófoki önkormányzat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik