Morfinos inzulinnal akarta megölni a beteg anyját egy 41 éves ápolónő. A Heves Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a nőt.
Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta,, hogy nyolc év szabadságvesztést, és nyolc év közügyektől eltiltást kértek a nőre azzal, hogy végleges hatállyal tiltsák el a foglalkozásától.
Kérdésünkre elmondta még, hogy a nő tagadta a bűnösségét, és azt állította, hogy nem emlékszik semmire.
Két hónappal később a lánya külön kérésére – egy utólag már nem tisztázható egészségügyi problémára hivatkozva – áthelyezték a beteg asszonyt az intézménynek arra a részre, ahol terhelt is dolgozott.
A nő elhatározta, hogy megöli édesanyját, ezért a kizárólag orvosi utasításra beadható, külön zárható szekrényben tárolt morfint szerzett meg arra hivatkozással, hogy a gyógyszerre egy másik betegnek van szüksége. A vádlott 2021 szeptemberében, amikor ügyeletesként dolgozott morfint, inzulint és más gyógyszerszármazékok keverékével infúzió útján beadva megpróbálta túladagolni beteg édesanyját azért, hogy meghaljon.
Az anya a gyógyszer-túladagolás következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a gyors orvosi beavatkozás, és az azt követő többhetes kezelés mentette meg. A nő jelenleg bűnügyi felügyeletben van, és így várja bíróság előkészítő ülését. Ha mindent váddal egyezően beismer ezen, akkor nyolc évet kaphat minősített emberölés kísérlete miatt.