Belföld

Elfogtak 16 főt, 424 milliót moshattak tisztára

Getty Images
Getty Images

Az Europol közreműködésével fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, akik a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság  pénzmosás elleni osztálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás gyanúja miatt, mivel 2021. augusztus és 2022. január között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra olyan összegek érkeztek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett.

A BRFK közleménye szerint 2021 végén egy francia cégtől adathalász módszerekkel csaknem 40 millió eurót csaltak ki, amit 45 részletben, 8 országban nyitott bankszámlákra utaltak át. A sértett cégtől több mint 7 millió euró érkezett hat magyar vállalkozás számláira, de további utalások is voltak, a többi közt francia, német és spanyol bankszámlákról.

Az elkövetők magyar strómanokon keresztül azért alapítottak cégeket és nyitottak bankszámlákat, hogy a csalásokból származó összegek felett rendelkezhessenek. A beérkező összegeket azonnal átutalták távol-keleti, illetve hazai címzetteknek, egy részüket pedig készpénzben vették fel Magyarországon.

Több országban indult nyomozás a francia céget megkárosító bűncselekmény miatt, így Franciaországban is. A budapesti nyomozók az eljárás során szoros együttműködést alakítottak ki az Europolon keresztül a külföldi nyomozó hatóságokkal. A magyarországi gyanúsítottak azonosításánál és elfogásánál a BRFK-nak az Europol helyszíni támogatást is nyújtott.

A magyar rendőrök tizenhat embert hallgattak ki pénzmosás gyanúja miatt, közülük kettőt a bíróság letartóztatott. A nyomozók több mobiltelefont, számítógépet, iratokat, valamint az érintett bankszámlákon több mint 424 millió forintnak megfelelő eurót foglaltak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik