Belföld

Leköpték, ököllel ütötték, késsel fenyegették a rendőröket

Letartóztatott a  Debreceni Járásbíróság két férfit is, mert rátámadtak a rendőrökre. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az egyik eset másfél héttel ezelőtt történt. Ebben az esetben egy  31 éves szabolcsi férfi fenyegette ittasan a közlekedési balesetet követő intézkedés közben késsel a rendőröket.

A nyomozóügyészség elrendelte a büntetett előéletű férfi őrizetét, s gyanúsítottként hallgatta ki, hivatalos személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette miatt, majd sikeresen indítványozta letartóztatását.

A másik ügyben azért indult eljárás a magát iraki állampolgárnak valló idegenrendészeti őrizetes ellen, mert február 3-án egy őrzött szálláshelyén a zárkájából a folyosóra dobott egy vasszéket, majd minden előzmény nélkül ököllel arcon ütött egy rendőrt.

Az intézkedő rendőr a segítségére siető fegyveres biztonsági őrrel közösen testi kényszert alkalmazott az elkövetővel szemben, eközben a 31 éves férfi a rendőrt kétszer leköpte, egy alkalommal az arcába fejelt és meg akarta harapni. Miután megbilincselték, elvezetése közben is agresszíven viselkedett, megpróbálta a rendőrt megrúgni és leköpni, valamint berúgta a látogatói helyiség ablakát is.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének és súlyos testi sértés bűntette kísérletének elkövetésével gyanúsítja a külföldi férfit, akit ugyancsak letartóztattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik