Belföld

„Orosz ruletté” vált a betegellátás a MOK elnöke szerint

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Kincses Gyula szerint beteg- és orvosbarát egészségügyi rendszerre lenne szükség.

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke azt mondta, a magyar egészségügyi rendszer nagyon egyenetlenül teljesít. Nem mindenhol rosszul, de az már

orosz rulett, hogy kinek milyen ellátás jut.

Kincses Gyula úgy vélte, a MOK-tagsága azért lett aktívabb, mert a januártól életbe lépett törvény- és rendeletcsomag hatása most érte el az orvosokat, akiket példátlanul kiszolgáltatottá tesz. Mint mondta, nyomásgyakorlásuk nem cél, hanem ennek eredménye.

Ők egy jobban működő rendszerben lennének érdekeltek. A szakmában senki nem vitatja, hogy az egészségügyet át kell alakítni, a centrumkórházak megerősítésével, azzal, hogy az emberek a lakóhelyükhöz közel jussanak ellátáshoz egyetértenek, de úgy látják, az új szabályozás nem alkalmas a meglévő problématömeg kezelésére. Követeléseik között azért szerepel első helyen a szakdolgozók bérének rendezése, mert az, hogy csak az orvosok bérét emelték, az ápolókét, szakápolókét nem, egyre nagyobb feszültséget okoz, márpedig a korszerű gyógyítás csapatmunka.

A küldöttközgyűlés összehívásáról nem az elnökség döntött, előzőleg a tagságot kérdezték, tartsanak-e rendkívüli gyűlést, ahol dönthetnek a nyomásgyakorlás módjáról. Napokon belül több mint 8000 orvos jelezte, tenne is azért, hogy más irányba változzon a szabályozás, tehát széleskörű egyetértés volt a döntés mögött. Az elmúlt napokban is jellemzően köszönetet mondó üzeneteket kaptak.

Kincses Gyula szerint beteg- és orvosbarát egészségügyi rendszerre lenne szükség a mostani szabályozás ugyanis olyan irányba mozdult el, amely egyre inkább semmibe veszi az orvosi szabadságot és kreativitást. A MOK hétfőn elküldte a kormányzatnak a hétvégi küldöttközgyűlésen elfogadott Látlelet a magyar egészségügyről című dokumentumot, egyelőre – Takács Péter államtitkár sajtótájékoztatóján kívül – nem érkezett válasz, tárgyalást sem kezdeményeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik