Belföld

Vakondok és lepkék zabálták fel a kiskunlacházi drogtanya marihuánaültetvényét

SYLVAIN CORDIER / BIOSPHOTO / BIOSPHOTO VIA AFP
SYLVAIN CORDIER / BIOSPHOTO / BIOSPHOTO VIA AFP
A második szüretnél már nem a vakondok jöttek, hanem a kommandósok.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, tavaly szeptemberben egy drogtanyán ütött rajta a rendőrség Kiskunlacházán. A Blikknek most az elsőrendű vádlott, V. József ügyvédje, Dr. Lichy József nyilatkozott, amelyből újabb információk derültek a bűnbandáról. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy ügyfele hamarosan minden részletre kiterjedő vallomást kíván tenni.

Tájékoztatása szerint a szeptemberben letartóztatott háromfős bandát a nélkülözés vitte rossz útra. Stabil munkahelyük nem volt, ha túlságosan megszorultak, építkezéseken dolgoztak. Végül arra jutottak, hogy az illegális drogtermesztés és terjesztés lehet a kulcs a jóléthez, egy kiskunlacházi házban rendeztek be drogtanyát, ahol marihuánát termesztettek. A letartóztatáskor többszáz tő marihuánát és egy profi drogfeldolgozó üzemet találtak a házban, azonban a kezdetekkor nem voltak még ennyire rutinosak: saját bevallásuk szerint az első szüretet felzabálták a vakondok és az amerikai szövőlepkék. A másodiknál már nem követték el ugyanazt a hibát, és a tövek valóban beértek volna – ha előtte nem üt rajtuk a készenléti rendőrség fegyveres egysége.

A gyanúsítottak jelenleg letartóztatásban vannak, akár húsz év börtönt is kaphatnak. A három férfi mellett kapcsolódik az ügyhöz egy negyedik is, ő lehetett az, aki más drogok értékesítéséért felelt. A bűnbanda ugyanis nem csak marihuánában utazott, igény szerint bármit beszereztek, köztük heroint és kokaint is. A lap értesülései szerint egy elismert vidéki ügyvéd is az ügyfelük volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik