A lakóautó, amiben most beszélgetünk, nem az övé, csak kölcsönbe van, de a sajátja is nagyon hasonló: 15 négyzetméteres, konyhástul, vezetőfülkéstül, mindenestül. Tök jó. Az a helyzet, hogy Mihály Györgynek most átmenetileg nincs otthona, lakása. Nem homeless, az előbb említett saját lakójárgánya – egyben a leendő otthona – Tenerifén vár rá. Ő maga telepítette át, kompon, úgy másfél hónapja, és nemsokára megy majd utána, ugyanis az a terve, hogy határozatlan időre a szigetekre költözik. Már ki is iratkozott a magyar egészségügyi rendszerből, regisztrálta magát a spanyolba. Addig is megcsinált egy szép, két hónapos utat, átautózott Dél-Európán. Lassan, komótosan, akadt nap, amikor nem haladt ötven kilométernél többet. Megadta a módját. Ízlelgette, nyeldeste a saját szabadságát. Jó dolog is az. Mert, ugye, nem volt igazi célja, csak iránya, mégpedig Tenerife. Ám a konkrét tervekkel sokszor az a baj, hogy bele van kódolva a csalódás.
Annyi minden történt útközben. A késő ősz és a kora tél nem feltétlenül kedvez ugyan az ilyen csavargáshoz, de nem bánta meg. Ha valahol tartósan esett vagy csúnyán fújt, addig autózott tovább, amíg valahol napsütésbe nem ért. Nem gond. Ott aztán megtelepedett – egy órára, két napra, két hétre, ki tudhatja azt előre. Előfordult, hogy elindult egy település felé, de már a város határában kitessékelték a 20 éves, környezetkímélőnek aligha nevezhető lakóautója miatt. Hát, ha nem megy, akkor nem megy, szépen továbbállunk.
Egy digitális nomád élete már csak ilyen. Hiányérzet és aktivitáskényszer nélkül élvezi a pillanatot. Csoda emberekkel ismerkedik meg, vad óceánpartokat, viharokat, szelíd naplementéket, őszi fagyokat él át. Sosem fűt az autójában, mióta felfedezte, hogy néhány pulcsiban is prímán lehet aludni. Egy hobó léleknek ez olyan, mint a simogatás. Saját tér, saját idő, minimális szükségletek egy mini-lakóterületen, szóval pont alkalmas arra, hogy kizárja a világot, és közben magához ölelje a változó teret.
Igaz, volt ideje megtanulni, hogyan kell elengedni a frusztrációt, az elárult ügyeket, a cserben hagyó barátokat, az összeomlott terveket, hiszen már 71 éves. Erősen őszül, de még mindig rengeteg a haja. Kortalan hobó.
Együgyű pasasról van szó, mármint abban az értelemben, hogy úgy képes fókuszálni egy aktuális „Ügyre”, úgy tud benne hinni és érte tenni, mint kevesen. Kreatívan, teljes energia-bedobással. Csakhogy az ő esetében, ez az „Ügy” életszakaszonként cserélődik. Tart általában egy jó évtizedig, aztán eltűnik az egyik, nagy erőkkel felbukkan a másik. Nála többnyire ez úgy alakult, hogy ezek a sokszor szélsőségesen másféle tevékenységek, vállalások, tudások, kezdtek egymásra épülni, összeállni, mintha az égen az összes csillag csak neki akarna kedvezni. Persze ezt a hozzáállást sem kapta ingyen. Nagyon nem.
Itt volt például az építkezésdolog. Nem tudott ő az építőiparról semmit, nem is volt rá szüksége, de egyszer csak belecsöppent. És ha már belecsöppent, elkezdte fenemód érdekelni. Akkortájt, harmincvalahány éves korában, a szocializmusban elsőként létrejött, privát filmforgalmazó cég, az InterCom egyik megalapítója, egyben társtulajdonosa lett Gárdos István és Andy Vajna mellett. Ma úgy neveznénk: stratégiai igazgató. 1988-at írunk ekkor, a kádári éra végefelé járunk, a rendszerváltás még csak éppen integetni kezd. Andyt, a hollywoodi filmmogult Gárdos István barátján keresztül ismerte meg, ő hívta el az akkor alakuló vállalathoz, és Andy azonnal „megvette” őt. Így hárman együtt kezdtek dolgozni a cégbirodalom kiépítésén.
Nem csak forgalmaztak filmeket, hanem idővel gyártottak is, s az egyre hatalmasabbá növő vállalatnak pár év múltán igazi, nyugati típusú multiplex mozikra is szüksége lett. Na, így került be a képbe az építkezés. Mert neki akkor az lett az egyik feladata, hogy nézzen körül, szervezze meg és hozza létre az első soktermes filmszínházat, indulásként a Duna Plázában a kilencvenes évek közepén. Tette is a dolgát: szenvedélyesen belemerült az építőipari szakmába, sokkal mélyebben, mint az egy vállalati topmenedzsertől elvárható: tanulmányozta Európa és Amerika több hasonló komplexumát, gondja volt az összes technikai részletre, többek közt arra, hogy gazdaságos energiafelhasználással épüljenek ki és működjenek ezek a nagy terek. Ilyenformán lassan kitanulta az építkezés fortélyait. Ha nem lett volna meg a tudásszomj, a motiváló izgalom, a sikerre való törekvés, valószínűleg belebolondult volna ebbe a számára idegen világba. Mert annak a multiplex mozinak pont úgy kellett kinéznie és működnie, mintha New Yorkban, Párizsban vagy Melbourne-ben lennénk.
A közvetlen munkatársai lettek a családja, a vállalatot egyenesen a gyerekének érezte. Ami, miután hamarosan átcsúsztunk a rendszerváltásba, példátlanul sikeresen, egyre csak nőtt.
Pedig korábban nem volt sem cégalapító, sem közgazdász, sem építész, hanem csak egy angol szakos bölcsész. Mégsem a katedra mellől csábította el őt a nagykapitalista szektor, hiszen korábban is mozgott ő a médiában. Turnészervezőként, rockmenedzserként lett ismert a neve könnyűzenei körökben, huszonéves korától, vagyis a hetvenes évektől kezdve olyan együttesekkel dolgozott, mint a Generál, az Apostol vagy a KFT. Utána bekapcsolódott a filmgyártásba is: producerként és a brit Multimedia egyik fontos vezetőjeként számos koncertfilmet készített – többek között a Queennel, a Scorpionsszal, Mikisz Theodorakisszal. Vajna biztosra ment, amikor rábízta a vállalat stratégiai vezetését.
Hát, ilyen hajlamai voltak. Meg ilyen tehetsége. Kezdetben talán hazardíroznia kellett egy kicsit, de általában gyorsan átlátta, hol van az a lyuk, az a hiány, az a probléma, ahol neki kreatív módon tennie lehet. Bár szétfeszült a munkában, soha nem pattant el. A zenei menedzser múltja és az onnan hozott technikai tudás támogatta a filmes szinkronstúdiókban végzett hangmunkát, a korábbi marketing gyakorlatából nőtt ki az ötlet, hogy akár a buszmegállókban is lehetne filmplakátokat elhelyezni (nagy innováció volt ez akkor), a bölcsészkarról hozott angolja pedig segítette abban, hogy megítélje: jó-e a filmbéli dialógusok magyar fordításának a dinamikája. Minden, amit addig ellesett, összeszedett vagy megtanult, segítette őt. Végül minden mindennel összeállt.
Merthogy tíz kemény év után mindennek vége lett. Legalábbis a számára. Váratlanul fiatalon meghalt a legjobb barát és munkatárs, Gárdos István, ő a gyászával kínlódott, és közben Vajna és közte kiélesedett, majd el is mérgesedett a helyzet. Ő itt, Andy Amerikában – a szokásos napi telefonbeszélgetések egyre ingerültebbek lettek. Két, szélsőségesen különböző vezetői stílus és elvárás ütközött össze. Szerinte Andy – akit amúgy máig a mesterének nevez – alapvetően bizalmatlan ember volt, ő viszont csak a feltétlen bizalom talaján tud működni. Általában csak a kereteket beszélte meg a kollégáival, a munkafolyamatokba, a módszerekbe sose szólt bele. Amíg pici volt az InterCom, ez nem is jelentett problémát, Andy nem foglalkozott sokat vele, a két pesti vezetőre bízott mindent. Ám amikor a cég már óriási nyereséget termelt, a filmmogul elkezdett aggódni, mibe forgatja vagy hogyan költi ezt a pénzt az ő két igazgatója. Rendszeresen ellenőröket küldött a nyakukra Amerikából. Mihály Gyuri úgy érzi, ez a növekvő bizalmatlanság és félelem ölte meg az eredeti, idillinek tekinthető alapfelállást. Andy végül kitette szűrét. Egész pontosan kivásárolta és kirúgta. Ez borzalmasan fájt neki. Mintha a saját gyerekét veszítette volna el. Hiszen az is volt, az InterCom az ő szülötte is. Majd belehalt.
Akkor Mihály Gyuri gondolt egy nagyot és főállású apuka lett. Hosszú évekre. Otthagyta a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének elnöki székét is. A Vajnával történt szakítás után két héttel született meg a saját gyereke. Egy fiú. 43 éves volt ekkor. Volt ő házas korábban kétszer is, de egyik felesége se akart szülni. Gyuri megértette őket, ő volt mindkét asszonynak a menedzsere, megértette, mert mindig is segítette a sikereiket, és tudta, hogy annak mekkora elsőbbsége van. A harmadik házasságában viszont a legjobb pillanatban jött a világra az első, majd utána egy-két év különbséggel a másik két fia. Amíg a felesége dolgozott, többnyire ő volt otthon a szakács, a pelenkamester, a mosógép, a piac- és boltjáró, az ápoló személyzet.
Nem mintha ez lett volna az egyetlen választási lehetősége. A cégtől való távozása után hívták mindenféle pozícióba: az Rtl Klubhoz vezérigazgatónak, az HBO közép-európai elnöknek, de ő sorra visszautasította az ajánlatokat. Talán még nagyon fájt a friss, Andytól kapott seb. Talán úgy érezte, hogy nem szeretne napi tizenhat órákat távol tölteni a gyerekeitől, akiknek az érkezésére olyan sokáig várt. A bátyja, Mihály Tomi, az Omega hajdani basszusgitárosa, elképedt:
Hülye vagy? Meg vagy őrülve? Holnapután el fognak felejteni!
De nem volt megőrülve. Akkor sem, amikor kiderült, a bátyjának igaza volt: tényleg elfelejtették. Ő viszont egyre felszabadultabbnak érezte magát. Mélyen beleásta magát az apaságba, 15 éves korukig szinte szimbiózisban élt a három fiával. Közben tökélyre fejlesztette a főzőtudományát, felfedezte, mennyire imád kísérletezni a konyhában. A pénz, amivel az InterComtól távozott, elég volt arra, hogy szerényen ugyan, de pár évig megéljenek. A felesége tanított egy iskolában. Egy öttagú, boldog családot alkottak.
Az úgynevezett sikeres ember koordináta-rendszertől viszont fokozatosan eltávolodott. Saját magát is meglepte, mennyire könnyedén. Persze egy nyugtalan, alkotó, kreatív ember nem tud teljesen kibújni a bőréből. A család nagy, kellett egy ház, egy új otthon. Gyuri pedig olyat akart maguknak építtetni, amire addig még nem volt példa: egy passzív házat. Speciális szigeteléssel és szellőzőrendszerrel, amelyben a meleg vízhez a föld adja az úgynevezett termoenergiát. Ahol télen sem kell feltétlenül fűteni. A Pilisben találtak egy megfelelő telket. Mindez a kétezres évek elején történt, még senki nem hallott akkor sem eco-, sem passzív házról. Pláne energiaválságról.
Amikor az ismerős építészmérnököknek először beszélt egy olyan házról, amelyet nem kell fűteni, kinevették. Később, amikor eléjük tolta az interneten, könyvekben, német és skandináv forrásokból gyűjtött információkat, meglepődtek. Ötvenéves volt ekkor. Végül talált egy ideális partnert, egy új tapasztalatokra vágyó, megszállott építőmestert, és másfél év alatt megépült az ország legelső passzív, környezetbarát háza, egy háromszáz négyzetméteres otthon. Ő végig, részletesen dokumentálta a teljes építkezési folyamatot, filmet készített belőle Fészekrakók címmel. DVD-re tette, forgalmazni kezdte, de azt még ő sem értette egészen, hogyan kelhetett el az a DVD 83 ezer példányban.
Azért van külvilág is, nem csak bel. Politikai fordulatok, kormányváltások és ezek megkerülhetetlen társadalmi következményei.
A fiai mára mind felnőttek, kiskamaszkoruktól rendkívül önállóak, erre nevelték őket. Az abszolút bizalom légkörében nőttek fel. Három jóképű dalia lett belőlük, jó rájuk nézni. Élik az életüket, valamennyien kiköltöztek már a szülői házból. Gyuriék meg elkezdtek valahogy lézengeni azon a háromszáz négyzetméteren. Tavalyelőtt adták el. A házasságukból időközben pedig egy nagyon szoros, egymást aktívan támogató barátság, egy örök szövetség lett, de mindketten függetlenül élnek, különköltöztek. Ők így alkotnak egy családot. Gyuri a karikagyűrűjét sem vette le, nem is tervezi.
Na jó, de, ugye, élni is kell valamiből. Az InterComból hajdan kihozott pénz régen elfogyott. Alapított egy kis kiadócéget, a Dolby, a UPC marketing tanácsadója volt, majd néhány éve felragyogott a falafel ideje!
Ezen már nem is érdemes meglepődni. Ahogy korábban említettük, nagyon bejött neki a főzőcskézés. Egy idő után a család áttért a vegán étkezésre, ahhoz pedig recepteket kellett kreálni. A csicseriborsóból készült falafel-gombóckái például mindenkinek a kedvencévé váltak.
Friss falafelt készíteni viszont körülményes dolog. Hát akkor miért ne csináljunk nesfalafelt? Ha létezik nescafe, akkor ezt a masszát is granulálhatjuk, nem? Pár hónapig kísérletezett a konyhájában fűszerezéssel, ízkombinációkkal, szárítással, granulátum-készítési technikákkal. Izgatottan, lelkesen pancsolt vele. És meg is lett a zacskózható falafelpor, csak forró vizet kell hozzáadni, megformázni, és már süthető is a golyócska. Ma már üzemi körülmények között állítják elő, és ugyan Magyarországon csak a neten forgalmazzák, több étterem is a rendszeres megrendelői közé tartozik. Ami pedig a külföldet illeti, fél Nyugat-Európa Mihály György nesfalafeljét eszi Ausztriától Portugáliáig. A bécsi üzleti partner egyenesen raklapszámra rendel tőle folyamatosan. Szépen beindult a falafelbiznisz. Az alaptétel ugyanaz maradt: valamit megálmodni, majd makacs elszántsággal megalkotni. Úgy, hogy bármi is a termék, hasznos és jó legyen másoknak. Szóval: játszani.
És ő nagyon komolyan veszi a játékot, amit többé-kevésbé életnek hívunk.
Egy-két hét, és az örök tavasz szigetén fog élni egy 15 négyzetméteres lakóautóban, digitális nomád üzemmódban. Kísérletezésre is lesz ideje: megpróbálja összehozni az édes ízű nesfalafel formulát. Ezt tervezi, hiszen ilyen még úgyse volt.
