A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a budapesti férfival szemben, aki közel 2,5 millió forintot szerzett internetes csalások útján.
A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi rendszeresen járt kaszinóba tavaly júniustól. Ennek következtében megromlott az anyagi helyzete, és emiatt több magánkölcsön felvételére is kényszerült. Mivel az egyik budapesti rendőrkapitányágon dolgozott fegyveres biztonsági őrként, ezért feltűnt neki, hogy sokan tesznek feljelentést amiatt, hogy internetes csalások útján szereztek tőlük pénzt, ezért elhatározta, hogy ő is ezzel a módszerrel fog pénzhez jutni.
A férfi kihasználva azt, hogy a korábbi valós eladásai miatt jók voltak a vásárlói értékelései, és olyan keresett játékkonzolokat, illetve mobiltelefonokat hirdetett meg eladásra, amelyekkel nem is rendelkezett. A férfi el akarta nyerni az áldozatai bizalmát, ezért a velük való kommunikáció során valótlanul többször is azt a látszatot, hogy rendőrként dolgozik. Ennek alátámasztására pedig olyan profilképet választott, amin a rendőrségi egyenruhára hasonlító pólóban volt látható.
A férfi 17 embert vert át ezzel a módszerrel, akiknek 20 ezer és 373 ezer forint közötti kárt okozott úgy, hogy a bűncselekmény sorozattal közel 2,5 millió forintra tett szert. A kaposvári nyomozók Budapesten vették őrizetbe a férfit tavaly szeptemberben, a bíróság pedig letartóztatta.Az ügyészség letöltendőt kért a férfire azzal, hogy az okozott kárt is téríttessék meg vele.