A magyar lakosság fele (51 százaléka) a kormányt, harmada (33 százaléka) az Európai Uniót hibáztatja az alapítványi egyetemek Erasmus-támogatásának felfüggesztéséért – derül ki a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatásából, melyet elsőként a Telex közölt.
Az ellenzékiek és a bizonytalanok nagy többsége a kormányt (89 és 59 százalék), míg a fideszes szavazók inkább az EU-t (76 százalék) okolják a források felfüggesztéséért.
Ugyanakkor
A kormánypártiak mindössze 9 százaléka tartja hibásnak a kormányt az Erasmus-ügyben, de abban a kérdésben már megosztottabbak, hogy hogyan kellene reagálni az uniós intézkedésre: közel ugyanakkora arányban gondolják azt, hogy vissza kellene a politikusokat hívni a vezető testületekből (39 százalék), mint azt, hogy nem (42 százalék).
Az ellenzékiek 90-, a pártnélküliek 70 százaléka hívná vissza a politikusokat a kuratóriumokból.
Mint ismert, a Bizottság döntése értelmében nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi felsőoktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy ilyen alapítványok tartanak fenn.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Brüsszelben elmondta, hogy a kormány kész jogszabályt módosítani annak érdekében, hogy a közalapítványi kuratóriumokban megszüntessék az összeférhetetlenséget.
Módszertan:
A felmérés január 18. és 23. között, ezer ember telefonos megkeresésével készült, az eredmények nemre, korra, végzettségre és településtípusra reprezentatívak.