Minden nyugdíjasnak az átlagnyugdíjnak megfelelő összeget, 205 ezer forintot javasol 13. havi ellátásként az MSZP frakcióvezetője. Tóth Bertalan a szocialista párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, a mindenkinek egyenlően járó 13. havi juttatással a nyugdíjasok csaknem kétharmada több pénzt kapna. – Ez egy jelentős lépés lenne az igazságosabb nyugdíjrendszer felé is – jegyezte meg az MTI tudósítása szerint.
Tóth Bertalan már benyújtotta az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amivel már három hét múlva, a 13. havi nyugdíj kifizetésekor javítani lehetne a kisnyugdíjasok élethelyzetén.
Az ellenzéki képviselő közölte, a brutális infláció miatt a nyugdíjak is elértéktelenednek és megélhetési válságba sodorják az idősek százezreit.
Ma több mint 130 ezren kapnak 80 ezer forintnál kevesebb öregségi nyugdíjat, és több mint 320 ezer öregségi nyugdíjasnak folyósítanak 100 ezer forintnál kevesebb havi ellátást, a rokkantakkal együtt nézve a félmilliót is eléri a létszám. Az elmúlt egy évre vonatkozó nyugdíjas infláció 26,5 százalék, ehhez képest a 15 százalékos nyugdíjemelés nagyon kevés
– mondta Tóth Bertalan, aki emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjprémium is azonos összegben jár minden nyugdíjasnak, és a 13. havi nyugdíj egy állami juttatás, nem függ össze a befizetett nyugdíjjárulékkal, ezért ki lehet fizetni mindenkinek egyenlő összegben.
A szocialista politikus javaslatot tett még a kisnyugdíjak felzárkóztatására, a minimális nyugdíj emelésére és a rezsikompenzációra a 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjjal rendelkezőknek.