Belföld

„Szükségem van az önbecsülésemre” – újabb tanár búcsúzik a budapesti Karinthy Gimnáziumtól

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Azok után, hogy tavaly decemberben polgári engedetlenségben való részvétel miatt hat tanárt is kirúgtak a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból, most újabb pedagógus távozik az intézményből. Berta Beáta kollégáival ellentétben saját elhatározásából távozik. Az erről szóló posztjában azt írta, 23 év tanítás után azért döntött így, mert úgy érzi, a „rendszeren belül” már semmit nem tud tenni az ügyükért, kívülről talán még igen.

Felmondásának okai között említi posztjában a kollégái kirúgását, a januárban belengetett teljesítményalapú bérezést és a polgári engedetlenséget egészen augusztus elejéig büntethetővé tevő, éjjel kihirdetett rendeletet.

Ezek egyértelművé tették számomra, hogy az oktatásirányítás semmit nem hallott meg a tanárok egy éve (igazából sok éve) tartó küzdelméből, amelyet a saját és diákjaink méltóságáért, az oktatásban szükséges, az emberséget és az eredményességet célzó intézkedésekért folytatunk

– fogalmazott.

Berta Beáta úgy gondolja, elment a falig. B terve egyelőre nincs, eddig nem is gondolt rá, hogy kellene, mert a tanítás töltötte ki az életét, mostanra viszont úgy érzi, hogy ebben ellehetetlenült.

Leadni az anyagot lehet, de tanítani, nevelni, példát mutatni a diákoknak ilyen körülmények között nem tudok, mert ehhez szükségem van az önbecsülésemre is

– foglalta össze helyzetét, majd úgy folytatta: „A döntésemben megnyugodtam, mert azt gondolom, a tanítás leginkább példaadás, és most már azt a példát tudom mutatni, amelyet a legfontosabbnak tartok: ha valahol nem becsülnek meg, ha a véleményed nem számít, ha megaláznak, mert azt hiszik, megtehetik, akkor ne tűrj csendben, hanem állj fel, menj el onnan.”

Decemberben, amikor egy nap leforgása alatt nyolc fővárosi pedagógusnak is megszünették rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonyát, a Karinthy Gimnáziumból hat tanárt küldtek el. A történtek után az Egységes Diákfront a Belügyminisztérium épülete elé szervezett tüntetést, ahol a karinthys tanárok bejelentették, hogy határozatlan idejű engedetlenségbe kezdenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik