Belföld

25 ezer eurót kap a tanárnő, akinek rendőrök törték el a vállát

A strasbourgi bíróság elmarasztalta a magyar államot.

A Magyar Helsinki Bizottság segítségével fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához egy tanárnő, akinek rendőri intézkedés közben tört el a válla, miközben meg volt bilincselve. Erre egyértelmű videós bizonyítékai is voltak. A Helsinki Bizottság szerint a pszichés betegségben szenvedő, középkorú tanárnő régóta kezelés alatt áll, gyógyszereivel teljes életet él, dolgozik. Hozzátartozói 2017 nyarán nem tudták elérni, attól tartottak, romlott az állapota, mentőt hívtak hozzá. Ő nem akartak beengedni őket, de egy családag kinyitotta az ajtót.

A nő fürdött, meglepődött, hogy rendőrök akarják elvinni. Bár ellenállást nem tanúsított, megbilincselték, áttuszkolták egy másik szobába. Közben reccsenés hallatszott, ekkor tört el a válla. Ezután még sokáig térdeltek a hátán. Utána vitték kórházba. Az intézkedésről felvételt készített a nő barátja. Az cáfolta a mentősök verzióit: azt, hogy a kádból kiugrás közben csúszott el, ki akart ugrani az ablakon. Az intézkedő rendőröket tanúként sem hallgatták meg, de elöljárójuk szerint minden jogszerű, szakszerű, arányos volt. A Legfőbb Ügyészég a jogvédők panaszát elutasította.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította a magyar állam felelősségét. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint ugyanis senkit sem lehet embertelen, megalázó bánásmódnak alávetni. A nyomozásnál nem jártak el kellő körültekintéssel, a bíróság embertelennek ítélte a túlzott erőszakot (a válltörést) és megalázónak azt, hogy a meztelen, sérült tanárnőn húsz percig térdeltek megtermett férfiak. Tóth Balázs, a panaszos ügyvédje elégedett az ítélettel, szerinte ügyfele valódi elégtételt kapott.

Valójában azonban ezt az ügyet már itthon megnyugtatóan lehetett volna rendezni,

ha a rendőrök elismerik nyilvánvaló hibájukat, az ügyészség végzi a dolgát.

A Magyar Helsinki Bizottság a strasbourgi eljárás alatt is tartotta a kapcsolatot a panaszos családjával. A tanárnőt erősen megviselték a történtek, évekbe tellett, mire kiheverte az őt ért támadás következményeit, de már újra tud dolgozni. Az ítélet szerint 25 ezer euró (mintegy tízmillió forint) elégtételt állapított meg a panaszosnak. Ezt a magyar állam fizeti ki, ahogy a per 4500 eurós költségét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik