Thuküdidész a peloponnészoszi háborúról szóló könyvében elmesél egy rövid történetet. Amikor az ókori Hellász két nagy állama, Spárta és Athén egymással hadakozott, az athéni hadsereg flottája kikötött egy kicsiny, Mélosz nevű szigeten, amely semleges volt a háborúban. Az athéni hadsereg vezetői és a méloszi követek tárgyalásra gyűltek össze. Az athéniak ultimátumot szabtak: Mélosz népe vagy behódol, vagy mind egy szálig meghalnak. A mélosziak igyekeztek meggyőzni az érkezőket érvekkel, bíztak az istenek segítségében, fohászkodtak kegyelemért, de az athéniak nem tágítottak: behódolás vagy pusztulás. A tárgyalás folyamán az athéniak végső érve így hangzott:
A hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte.
E mondat alapján érthető meg legjobban John J. Mearsheimer könyve.
Az elmúlt években Orbán Viktor érzékelhetően nagy hangsúlyt fektet a táborának szánt intellektuális iránymutatásra. Teszi ezt nyári olvasmányainak promójával, vagy éppen úgy, hogy 12 pontjában a mindennapos olvasásra buzdít. Mindemellett a jobboldalhoz tartozó kiadók is könyvdömpinggel árasztják el a boltok polcait, így a Mathias Corvinus Collegium könyvkiadója és a Századvég is igen aktív a piacon. Látható tehát, hogy
Ugyanakkor ennek van egy olyan járulékos haszna, hogy nemcsak kurzusművek jelennek meg, hanem olyan, valóban fontos írások is, mint például Tilo Schabert Boston Politics című kötete, vagy éppen John J. Mearsheimer új könyve.
Így több szempontból is érthető, hogy a Nagy téveszme – Liberális álmok és nemzetközi realitások miért a Századvég kiadó Furor Politicus sorozatában jelent meg. Ez a sorozat leginkább konzervatív politikatudományi és publicisztikai műveket gyűjt össze, melyek közös jellemzője, hogy illeszkednek a NER politikai narratívájába vagy annak „ideológiai” hátterébe. A magyar megjelenés alkalmából Mearsheimer el is jött Budapestre, és találkozott Orbán Viktorral, valamint a miniszterelnök politikai igazgatójával, Orbán Balázzsal.
A könyv azért is érdeklődésre tarthat számot, mert megannyi vonatkozásában összefügg a szomszédunkban zajló háborúval. Ugyanakkor az a jelenség, hogy a szerző hogyan turnézta körbe a magyar jobboldali nyilvánosságot, önmagában is üzenetet hordoz. Először a Karmelitában járt, a találkozó után Orbán Viktor a következőt tweetelte:
A liberálisok mindenben tévedtek, ez volt a lényege Mearsheimer professzorral folytatott beszélgetésünknek.
Ezt követően előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és még Jeszenszky Zsolt Politikai Hobbista című műsorában is szerepelt.
Elolvasva a művet rögtön feltűnt, hogy komoly ellentmondás van a könyv „marketingje” és a tartalma között. Merthogy a kötetet érdekes kettősség jellemzi, egyrészről a szerző nyíltan felszólal a liberalizmus mint külpolitikai stratégia ellen,
Látható tehát, hogy Orbán Viktor tweetje nem bontja ki az igazság minden részletét. Mearshemier persze azt is mondja, hogy a nemzetközi politikában a liberalizmus inkább káros, mivel több konfliktust okoz, mint amennyit megold, sőt veszélybe sodorja az államon belüli liberális berendezkedést is. Tehát, amikor azt olvashatjuk mind Mearsheimerről, mind az új kötetről, hogy itt van végre valaki, aki kellően „nonkonform” ahhoz, hogy leszámoljon az elefántcsonttoronyban élő „nyugati liberális elitek” valóságtól elrugaszkodott elméleteivel, akkor érdemes figyelembe venni ezt a kettősséget.
A könyv legfontosabb célja megértetni azt az álláspontot, hogy a nemzetközi politikai színtéren miért nem célravezető a liberalizmus és a liberális demokrácia importálása más országokba.
De ha nem a liberalizmus, akkor mi? Erre Mearsheimer válasza a realizmus. Nem meglepő módon, hiszen ő a nemzetközi kapcsolatok tudományán belül a realizmus, azon belül is az úgynevezett „offenzív realizmus” egyik leghíresebb képviselője.
Mearsheimer érvelése a realizmus mellett azzal a megállapítással kezdődik, hogy a nemzetközi politikai rend alapjaiban különbözik a belfölditől. Ugyanis, amikor két embernek vagy két érdekcsoportnak vitája van egymással egy országon belül, akkor ők egy felettes hatalom elé tudnak járulni ezzel a nézeteltéréssel. Ez a felettes hatalom az állam. Az államhatalom ilyen esetekben rendelkezik saját alkotmánnyal és egy azon nyugvó jogrendszerrel, melynek nevében hatalmában áll ezeket a vitás szituációkat eldönteni, igazságot szolgáltatni, illetve szankcionálni.
Ugyanakkor a nemzetközi rendszer ettől teljesen különbözik, nincs semmiféle felsőbb hatalom, amely igazságot szolgáltatna vagy szankcionálna abban az esetben, ha az államoknak vitájuk támad egymással. Mearsheimer ezt úgy nevezi, hogy a nemzetközi rendszer anarchikus. Szerinte ez az anarchia az, amely önmagában indokolja a realista alapállást.
Eszerint ebben az anarchikus állapotban az államok elsősorban a biztonságuk garantálására és hatalmuk kiterjesztésére törekszenek a közöttük fennálló verseny miatt. Ebből a megközelítésből minden nagyhatalom ugyanolyan. Mindegyik a saját hegemóniájának megteremtésére törekszik. Ha a nemzetközi rendszerben mindössze egy nagyhatalom van, az azt jelenti, hogy egyetlen van, amely a status quo megőrzésében érdekelt, míg a többiek annak kikezdésében. Valami hasonló állapot szerepelt a Thuküdidész által elbeszélt történetben is. Az offenzív realizmus tehát a következő tényezőkből vezethető le:
- a nemzetközi rendszer anarchikus.
- Az államok sosem lehetnek biztosak abban, hogy a másik államnak mi a szándéka.
- Minden állam a túlélésre törekszik.
- Minden állam rendelkezik valamiféle támadó katonai potenciállal.
Mi a baj a liberalizmussal?
Mearsheimer azt állítja, a liberalizmus fő problémája, hogy az általa hirdetett toleranciával ellentétesen működik a külpolitikában, hiszen minden nem liberális demokráciára ellenfélként tekint. Továbbá intervencionalista politikát folytat, beavatkozik más országok belügyeibe. Ezt mind azért teszi, mert az emberi jogokra egyetemesként tekint, így mindenhol a világon kötelességének érzi, hogy ezeket megvédelmezze. Ahol tehát azt látja, hogy csorbulnak az egyetemes emberi jogok, ott hajlamos a legkülönfélébb eszközökkel beavatkozni. Mearsheimer szerint ebből fakad a liberalizmus hajlama az „erőszakos” demokráciaexportra, amelynek eredményeképpen a liberalizmus legfőbb célja az lesz, hogy a világot kizárólag liberális demokráciák népesítsék be. Ez a liberális hegemóniaépítés, amiről egyértelműen elítélően nyilatkozik Mearsheimer: „A liberalizmus képviselői szerint ugyanis ez a legjobb módja az emberi jogok védelmének, és mivel a liberális államok nem akarnak háborúzni egymással, végső soron ez egy olyan receptet nyújt, amely túllép a realizmuson és elősegíti a nemzetközi békét.”
Kiindulópontja, hogy az emberek alapvetően nem értenek egyet abban, hogy milyen is a „jó élet”. Mindig lesznek ellentétek és értékviták. Ebből a logikából pedig az következik, hogy a liberális hegemóniaépítés csak addig működtethető stratégia, amíg a nemzetközi politikai rendszer egypólusú. Ahogy azt már Immanuel Kant is megírta az Örök béke című művében, a világbéke akkor válik megvalósíthatóvá, ha lesz egy olyan erős állam vagy szervezet, amelynek módjában áll ezt „rákényszeríteni” a többi országra.
Csakhogy Kína felemelkedése és az oroszok által indított háború Ukrajnában éppen annak a jelei, hogy az egypólusú világrend fölbontására erősek a törekvések. Így a liberális hegemóniaépítés, mely Mearsheimer szerint eddig is eredménytelen külpolitikai stratégia volt, innentől egyenesen
Szerinte ugyanis egy többpólusú világban, ahol több nagy és szuperhatalom van, csakis a realista logika szerint lehet érvényesülni.
Mearhseimer könyve érdekes olvasmány, különösen ma és különösen itt Magyarországon. Ám minden olvasónak érdemes szem előtt tartania azt, hogy ez is „csak” egy elmélet, annak minden használható és túlzóan általánosító vonásával együtt.
