Belföld

Az ügyészség a rendőrökre támadó férfi letartóztatását kérte

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

Az ügyészség indítványozta az intézkedő rendőrökre késsel támadó újbudai férfi letartóztatását – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében. A több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy újbudai társasház lakói bejelentést tettek a rendőrségen, miszerint az egyik lakás zárva lévő ajtaját betörte egy férfi kalapáccsal azért, hogy bemenjen. A helyszínre érkező rendőrök közül hárman intézkedés alá vonták a 35 éves férfit a társasház folyosóján, majd elkezdték megbilincselni. Ekkor a férfi rátámadt az intézkedő rendőrökre, majd ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést. Ennek során az őrjöngő férfi rájuk támadt, és mind a hármukat megszúrta. A 29 éves Baumann Pétert szívtájékon érte a szúrás, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Az egyik társát combon szúrták, a harmadik rendőr pedig a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést. Az utcára menekülő ámokfutót végül az egyik megsérült rendőr lábon lőtte, majd elfogták.

Kapcsolódó
Videón, ahogy lábon lövik az újbudai rendőrgyilkost
Az elhunyt rendőr mindössze 29 éves volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik