Belföld

Megtagadta a vallomást a Baumann Pétert szíven szúró rendőrgyilkos, és panaszt tett a gyanúsítás ellen

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőrt megölt, kettőt pedig megkéselt tegnap éjszaka Újbudán. A meggyilkolt Baumann Péter februárban lett volna csak 30 éves.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Egy újbudai társasház lakói bejelentést tettek a rendőrségen, miszerint az egyik lakás zárva lévő ajtaját betörte egy férfi kalapáccsal azért, hogy bemenjen. A helyszínre érkező rendőrök közül hárman intézkedés alá vonták a 35 éves férfit a társasház folyosóján, majd elkezdték megbilincselni.

Ekkor a férfi rátámadt az intézkedő rendőrökre, majd ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést. Ennek során az őrjöngő férfi rájuk támadt egy késsel azért, hogy megölje őket, és mind a hármukat megszúrta. A 29 éves Baumannt a szívtájékon érte a szúrás, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Az egyik társát combon szúrták, a harmadik rendőr pedig a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést. Az utcára menekülő ámokfutót végül az egyik megsérült rendőr lábon lőtte, majd elfogták. Az RTL egyik olvasója felvételt is készített erről az esetről.

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és indítványozza majd a letartóztatását. A rendőrség elindította a csütörtök este megölt körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát, és fekete zászlót tűztek ki a rendőrségi épületekre. A rendőrök délután egykor bekapcsolják a szirénát az autóikon, hogy ezzel is tisztelegjenek az elhunyt fiatal kollégájuk emléke előtt.

Kapcsolódó
Egy 29 éves rendőrt, Baumann Pétert gyilkolták meg az éjjel Újbudán
Hősi halottá nyilvánítanák a megölt rendőrt. Fekete zászlót tűztek ki a rendőrségi épületekre a fiatalon elhunyt főtörzs tiszteletére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik