Belföld

Pert nyert a közmédia ellen a Datadat

Az Origo után a közmédia ellen is pert nyert a Datadat. A Fővárosi Törvényszék I. fokú, nem jogerős ítéletében egyebek mellett megállapította, hogy a közmédia a hirado.hu felületén 2022. március 28-án, 31-én és április 2-án megjelent cikkekben valótlanul állította, hogy a Datadat egymillió embert hívott fel az illegális adatbázis felhasználásával, továbbá azt, hogy az illegális adatbázis mellett a cég álprofilokat és bérkommentelőket használt.

A Törvényszék a közmédiát mint alperest kötelezte arra, hogy fizessen meg a Felpereseknek fejenként másfél millió forint sérelemdíjat, összesen 6 millió forintot, és a 317 500 forint perköltséget.

A kormánypárt szerint a Datadatnak köze lehetett ahhoz, hogy olyan választópolgárok is kaptak SMS-t az ellenzéki kampányközpontból, akik korábban meg sem adták az elérhetőségüket a kormányt váltani akaró erőknek. A Datadat szerint azonban ez nem volt igaz, ezért összesen közel 100 sajtóhír ügyében indított pert.

A Datadat-csoport kulcsfontosságú szereplő volt az ellenzéki kampányban, amely kommunikációs kampány- és rendezvényszervezés, kommunikációs tanácsadás, adatbázis-építés, illetve közösségi média alapú kampányszervezés ellátása tárgyában kötött szerződést a Mindenki Magyarországa Mozgalommal, Márki-Zay Péter egykori miniszterelnök-jelölt szervezetével.

Az ellenzéki kampányba az USA-ból érkező támogatások láncában a Datadat is feltűnik, ezt az alábbi cikkünkben tártuk fel:

Kapcsolódó
Amerikai pénz és az ellenzék: kampányt még nem papíroztak le Magyarországon úgy, mint most
Csaknem kétmilliárd forint támogatás érkezett Márki-Zay Péter mozgalmához az elmúlt hónapokban, de hogy ezt a pénzt pontosan kik adták össze, nem tudni. És nem ez az egyetlen ismeretlen tényező az ellenzék kampányában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik