Belföld

Kilenc és nyolc év fegyházat kér az ügyészség Töröcskei Istvánra és feleségére

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

Kilenc és nyolc év, fegyházban letöltendő szabadságvesztést kér az ügyészség Töröcskei István milliárdos üzletemberre és feleségére – írta a Blikk a birtokába került vádirat alapján, a Telex kérdésére pedig megerősítette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a portál információját.

Az ügyészség szerint a milliárdos üzletember és felesége a cégükön keresztül többségi tulajdonosi befolyást szereztek egy pénzintézetben, a Széchenyi Bankban. Ennek megszerzéséhez jelentős összegű hitelt vettek fel. A pénzintézet azonban már a kezdetektől veszteségesen működött, ezért a pénzügyi felügyelet tőkepótlásra utasította a tulajdonos céget, ám az sem erre, sem pedig a hitel visszafizetésére nem volt képes. Ezért a vád szerint Töröcskei arra jutott, hogy a szükséges anyagi forrásokat fiktív hitelek kihelyezése útján teremti elő. Ebben – bűnszervezetet alkotva – közreműködtek Töröcskei István vádlott-társai: a neje, az igazgatósági tagok és a hiteligénylők. A kihelyezett, összesen másfél milliárd forintos fiktív hiteleket a vád szerint visszaforgatták a tulajdonos céghez, majd azt az előírt tőkepótlásra használták fel. A fiktív hitelek rendezését pedig a pénzintézet által – befektetési célzat látszatával – külföldi bankszámlára kihelyezett 1,7 milliárd forintos forrásból oldották meg.

Töröcskeiéket vádolják még azzal is, hogy 2013-ban több mint három és fél milliárd forint összegben helyeztek ki olyan hiteleket, amelyeket valójában nagyobb részben a pénzintézet megvásárlásához felvett hitel törlesztésére használtak fel, a fennmaradó résszel pedig sajátjukként rendelkeztek.

A Blikk több ügyletről is részletesen írt, említi például, hogy az egyik fiktív ügylet után fejbe lőtte magát egy könyvvizsgáló, ezt az ügyészség a Telex kérdésére nem erősítette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik