Belföld

A tanársztrájk már nem elég, Totyik Tamás szerint jön az ókeresztény fázis

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A PSZ azt javasolja, amíg nem fűtik fel az osztálytermeket 20 fokra, ne tartsanak tanítási órákat.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint a szombaton zárult Tudásmenet elérte a célját, igazolta, hogy az atomizálódott magyar társadalomban is nagy az összefogás a tanárokért, másrészt most szembesültek azzal, mekkora vidéken a baj. Totyik Tamás az InfoRádióban azt mondta, eddig nem gondolták, hogy ekkora a félelem, ennyire kiszolgáltatottak a pedagógusok a kisebb településeken.

Hihetetlenül félnek akkor is, amikor nem állami fenntartású az intézmény; a polgármestertől. Van, akinek önkormányzati beszállító a férje, és ezért nem mer tiltakozni, van, aki attól is fél, hogy a NAV megjelenik a közvetlen hozzátartozójánál, ha mellénk áll.

Ráadásul kollégáik nincsenek tisztában a jogaikkal, olyan szerződéseket is aláírnak, amelyek teljesen kiszolgáltatják őket – tette hozzá. Totyik Tamás szerint a sztrájk már nem elég, most az a fázis jön, mint az „ókeresztényeknél”, akik „házról házra terjesztették a hitet”, csak nekik az információkat kell eljuttatniuk arról, milyen jogaik, kötelezettségeik vannak a tanároknak, és hogy nem csak bérkérdésről van szó, hiszen  korszerűbb NAT nélkül nem lehet drasztikusan csökkenteni a tanulók terhein sem.

Szerinte most a kormányzat kifárasztásra játszik, hogy utána bevezethesse régóta tervezett megszorításait. 

A PSZ korábban kapott tájékoztatást a tanári teljesítményértékelésről, de azt a megismertek alapján életveszélyesnek tartják. A tanároknak büntetés helyett segítségre van szükségük, ha gyengébben teljesítenek, az pedig nagyon aggályos, hogy óvodákra és középiskolákra ugyanazt a rendszert akarják ráhúzni. Szerinte a tervezet alapján olyan pofapénz jönne létre,

amellyel az intézményvezetők próbálhatják a saját hatalmi pozíciójukat megszilárdítani.

Totyik Tamás azt mondta, a pedagógus II. kötelező minősítés eltörlése előrelépés, de a szakszervezet azt is szeretné, hogy a téli szünet után fűtsék fel az osztálytermeket 20 fokra. Amíg ez nem történik meg, a folyosón sétáljanak, mozogjanak a tanulók, a tanítási órákat addig ne tartsák meg.

Kapcsolódó
Rombolónak tartja a Pintér-tervet az oktatáskutató, szerinte sokan elhagyhatják a pályát
Nahalka István szerint ilyen teljesítményértékelés a multiknál sem szokás, nem lepné meg, ha felmondási hullám kezdődne az iskolákban. A Tanítanék az oktatási államtitkár lemondását követeli. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik