Belföld

Megcsappant Mészáros Lőrinc vagyona, már nem ő a leggazdagabb magyar

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Megtört Mészáros Lőrinc egyeduralma: a felcsúti milliárdos négyszer egymás után volt az ország leggazdagabbja, a Forbes legfrissebb milliárdoslistáján azonban letaszította trónjáról az örök vetélytárs, Csányi Sándor.

A lap szerdán közzétett listája szerint ráadásul Mészáros vagyona akkorát csökkent, hogy egy meglepetésmilliárdos is be tudott férkőzni kettejük közé. 468,8 milliárd forintos becsült vagyonával Felcsuti Zsolt lett az ezüstérmes. Ez az első év, hogy az MPF Holding főrészvényese, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének társelnöke második helyen végez a hazai milliárdoslistán.

Idén ő is debütál mint dollármilliárdos, miután az amerikai Forbes szerkesztősége elfogadta a magyar lap vagyonbecslését. Ezzel Mészáros és Csányi mellett ő a harmadik, aki a globális gazdaglistán Magyarország neve alatt szerepel.

Csányi vagyonát egyébként 541,6 milliárd forintra becsüli a Forbes, míg Mészárosét 436,5 milliárd forintra.

A dobogóról épphogy lecsúszott Gattyán György a maga 357 milliárd forintos vagyonával, őt követi Veres Tibor (295,9 milliárd forint) és Szijj László (229 milliárd forint) az ötödik és a hatodik helyen.

A top 10 leggazdagabb magyarba még Jellinek Dániel (224,7 milliárd forint), Demján Sándorné és családja (220,1 milliárd forint), Széles Gábor (190,2 milliárd forint) és Rahimkulov Ruszlán (174,1 milliárd forint) fért oda.

A Forbes összegzése szerint nagyot kaszálhattak az elmúlt évben az építőiparban és az ingatlanfejlesztésben érdekeltek, kifizetődő volt az is, ha valaki hajlandó volt innovációra költeni – és ez az első év, hogy egy magyar startup huszonéves alapítója is felkerült a listára. A teljest lista a Forbes januári lapszámában jelenik majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik