Belföld

Bolti lopások miatt vádat emeltek egy rendőr ellen

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Lopás miatt vádat emeltek egy szabolcsi határrendész ellen, aki pénztáros ismerőse segítségével különböző termékeket tulajdonított el egy nyírségi áruházból – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kisebb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a két férfi ellen a Mátészalkai Járásbíróságon.

A vádirat alapján a 24 éves szabolcsi határrendész nyáron rávette az egyik kiskereskedelmi áruházláncnál pénztárosként dolgozó fiatalkorú ismerősét, hogy segítsen neki a munkahelyéről különböző termékeket eltulajdonítani. A rendőr az általa eltulajdonítani kívánt árukat a pénztárszalagra helyezte, társa annak kódját leolvasta, de manuálisan azonnal törölte is a gépből a megvásárolt áruk közül, így azok nem jelentek meg kifizetendő termékként a számlán.

Az elkövetők másik módszere az volt, hogy a pénztáros a pénztárszalagra szabályosan felhelyezett árukat egyszerűen áthúzta a pénztárgépen anélkül, hogy azok árát beolvasta volna.

A határrendész augusztusban két nap alatt két-két számítógép-billentyűzetet és fejhallgatót, egy gépkocsi-akkumulátort, valamint két vödör falfestéket tulajdonított el, összesen mintegy 60 ezer forint értékben.

A kutatás során az ügyészség az elkövetők lakásán megtalálta és lefoglalta az eltulajdonított tárgyakat, amelyek közül a rendőr addigra az akkumulátort beszerelte az autójába, a falfesték egy részét pedig felhasználta, míg a fejhallgatókat és az egyik billentyűzetet fiatalabb társának ajándékozta.

A fiatalkorú gyanúsított beismerő vallomást tett, míg a rendőr tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzésként szabjon ki pénzbüntetést és katonai büntetésként lefokozást a rendőrrel szemben, míg a fiatalkorú vádlottat bocsássa próbára, annak idejére rendelje el a pártfogó felügyeletét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik