Belföld

Bíróságon derült ki, hogy mennyit fizetett Orbán a honvédségi repülő családi használatáért

Másfél év után másodfokon is pert nyer a K-Monitor korrupciókutató szervezet abban az perben, amelyet Orbán Viktor 2021. augusztusi, római útjának adataiért indított.

A miniszterelnök tavaly horvátországi nyaralását szakította meg, hogy egy katolikus konferencián vegyen részt az olasz fővárosban, ahova családtagjai is elkísérték.

A honvédség 607-es Falcon típusú repülőgépe a magyar küldöttséget, köztük az akkor még tárca nélküli miniszteri rangban lévő Novák Katalint Budapesten vette fedélzetére, majd az üdülő Orbán családért repült Brac szigetére. A római esemény után a gép ismét kitérőt tett a horvát sziget felé, hogy kormányfőt feleségével, Lévai Anikóval és fiával, Orbán Gáspárral együtt letegye.

Az út után Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a 24.hu-nak azt írta:

A hivatalos programok során a miniszterelnök mindig a hivatalos előírások szerint utazik (…), családtagjai költségeit pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően ő maga állja.

A pontos számokat azonban azóta sem hozták nyilvánosságra, a K-Monitor is hiába próbálkozott adatkéréssel, és mint kiderült, még a per során is maradtak ezen a téren bizonytalanságok.

A perben az közölték, hogy Orbán 631 610 forintot fizetett a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a családtagjai utazásával kapcsolatban.

Elfogadva a KKM perben tett állítását, miszerint a befizetéskor a szállásköltség elszámolása még nem történt meg, és azt, hogy idén novemberben az RTL-nek kiadott adatok szerint a római úton csak 471 ezer forint útiköltség merült fel, az összeg kérdéseket vet fel – írta közleményében a K-Monitor.

A szervezet szerint a perben a KKM azzal érvelt, hogy a honvédségi fenntartású repülők költségeit nem ismeri, de ezt nem támasztotta alá az utak szervezését és elszámolását rendező szabályokkal, ráadásul Orbán nekik fizette be a fenti összeget.

A K-Monitor szerint a per tanulsága, hogy a honvédségi gépek használata átláthatatlanná teszi a miniszterelnöki utak elszámolását. A kormánynak jó szolgálatot tesz a költések elrejtésére, hogy honvédségi szállítógépként használja a 10 milliárdokért vásárolt gépeket saját utazásaira, de ennek pontos jogalapja máig nem tisztázott – írja a K-Monitor, ami szerint a KKM ugyan perben rászorítható, hogy az utak költségeiről beszámoljon, de a kormánygépek használatának tényleges költségeit nem hajlandók elárulni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik