Belföld

Lemondott a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója

MTI/Mohai Balázs
MTI/Mohai Balázs

Benyújtotta lemondását Keszler Ferenc, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, Karácsony Gergely főpolgármester ezt tudomásul vette, a vezérigazgató eddigi munkáját megköszönte – közölte a a főpolgármesteri hivatal szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint Keszler Ferenc utódjáról a napokban születik döntés, a Fővárosi Vízművek működése biztosított.

A Fővárosi Vízművek önkormányzati tulajdonban van, és ez így is marad – szögezte le a hivatal. Hozzátették: a vízművek ma a budapestieké és az agglomerációban élőké, és így lesz ez holnap is.

A vízközműszektorban el kell kerülni azt, ami az iskolákkal, az ott dolgozókkal történt azután, hogy az állam elvette az iskolákat az önkormányzatoktól

– fogalmaztak, hozzáfűzve, hogy éppen ezért a Fővárosi Önkormányzat a köz érdekét szem előtt tartva augusztus 31-én már határozott arról, hogy nem adja át az államnak a Fővárosi Vízműveket.

Sajnálatos, hogy a társaság vezérigazgatója, egyben gazdasági vezérigazgató-helyettese a tulajdonosi döntés ellenében a Fővárosi Vízművek állami tulajdonba adását támogatta

– írták a közleményben.

Ezért kezdeményezte már egy héttel ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat a vezérigazgató hatásköreinek módosítását – közölték, megjegyezve, a vezérigazgató ezt követően nyújtotta be lemondását.

Kapcsolódó
Meghátrált a kormány a víziközmű-államosítástól, csődhullám fenyeget
Senki sem tudja, mi lesz a következő lépés, pedig a vízműcégek a fizetőképességük határához érkeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik