Belföld

Az MCC-ből leigazolt katonatiszt került vezetői posztra a NATO-ban

MTI / Kovács Tamás
MTI / Kovács Tamás

Porkoláb Imre dandártábornokot, a Honvédelmi Minisztérium innovációért felelős miniszteri biztosát választotta meg igazgatótanácsa elnökhelyettesének a NATO innovációs hálózata. A magyar jelölt a NATO DIANA hétfői elnökségi ülésén kapott bizalmat.

A honvédelmi tárca előtt Porkoláb megjárta a Fidesz-keltetőként is emlegetett Mathias Corvinus Collegiumot (MCC). Itt is vezető állásokat töltött be: 2020-tól az MCC Vezetőképző Akadémiájának vezetője volt, majd az MCC Flow Kutatóintézet igazgatója.

A NATO DIANA létrehozásáról a 2021. júniusi, brüsszeli NATO-csúcstalálkozón döntött a védelmi szövetség.

A hálózat feladata hogy összekösse a nemzetek „védelmi innovációs ökoszisztémáját”, és hogy lehetőséget biztosítson a startup-ok, kisvállalatok és egyetemek együttműködésére.

Az igazgatótanács elnökhelyettese  – azaz Porkoláb Imre – innetől kezdve a NATO felső vezetőivel, a DIANA ügyvezető igazgatójával és a DIANA igazgatótanácsának elnökével közösen, a védelmi innováció stratégiai irányainak és kihívásainak azonosításában illetve tervezésében vesz részt – közölte a a Honvédelmi Minisztérium.

Porkoláb kinevezését „jelentős lépésnek” nevezi a tárca a magyar haderő és védelemipar szempontjából. A tárca magyarázata szerint Porkoláb a 21.századi hadsereg fogalmának egyik legfelkészültebb szakértője, személyében – írják – „a magyar innováció szószólója” jutott vezető pozícióhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik