Belföld

Ma ülésezik utoljára idén a parlament, a felsőoktatásban és az egészségügyben is fontos változásról döntenek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Az idei utolsónak tervezik a ma nyolc órakor kezdődő tanácskozást a parlamentben, írja az MTI.

Először két javaslatot tárgyalnak meg kivételes eljárásban. Képviselőként nyújtotta be a fideszes Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely január 22-ét hivatalosan is a magyar kultúra napjává nyilvánítaná. Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye befejezésének jövőre lesz a 200. évfordulója.

Ugyancsak kivételes eljárásban tárgyalja, azaz a nap folyamán el is fogadhatja a parlament azt a fideszes képviselők által kezdeményezett politikai nyilatkozatot, amely a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról szól.

Az Országgyűlés ebben visszautasítaná a német Bundestag és a holland parlament indítványait, amelyek a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonták a megállapodás komolyságát.

A parlamentnek délután negyed öttől több mint három tucat döntést kell meghoznia.

Szavazás lesz

  • az Európai Bizottság kérésére a képviselői vagyonnyilatkozati rendszer módosításáról,
  • a felsőoktatási törvény módosításáról, amely alapján a jövőben a diploma megszerzésének nem lesz törvényi feltétele a nyelvvizsga,
  • az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról, amelynek főbb elemei közé tartozik a praxiskörzetek állami meghatározása, az ügyeleti rendszerben az állami mentőszolgálat szerepének bővítése, a szakápolási rendszer átalakítása,
  • továbbá a 2021-es zárszámadásról és 2026-ig szóló ötödik nemzeti környezetvédelmi programról is.

A parlament megválaszthatja a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökét és tagjait, továbbá újraválaszthatja Bándi Gyulát az alapvető jogok biztosa jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesévé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik