Belföld

Nyelvvizsga nem, nyelvtudás viszont továbbra is kellhet a doktori képzésben is

Eltörölnék a nyelvvizsga-követelményt, az egyetemek pedig a jövőben maguk határozhatnák meg, hogy milyen nyelvtudást várnak el a hallgatóktól, és az intézmények szervezhetnék meg az ehhez szükséges képzéseket is – olvasható abban friss törvénymódosítási javaslatban, amelyet a Telex ismertet.

Az indoklás szerint „nyelvvizsga követelménye, egy adott idegen nyelv ismeretének igazolása számos ponton jelenik meg a felsőoktatási jogban. A nyelvvizsga, mint adminisztratív követelmény önmagában nem biztosít kellő idegen szaknyelvi ismereteket ahhoz, hogy az adott felsőfokú végzettséget szerzett hallgatók megfeleljenek a munkaerőpiac elvárásainak”.

Az új szabályokat felmenő rendszerben vezetnék be, de az oklevelet nyelvvizsga hiányában nem szerző hallgatók is mentesülnek a nyelvvizsga letétele alól, akik pedig már megkezdték az egyetemi tanulmányaikat, azoknak előírhatnak tudásméréssel záruló szaknyelvi képzéseket. Ez azonban nem vonatkozna azokra a hallgatókra, akiknek már megvan a korábban előírt nyelvvizsgájuk.

A dokumentum szerint a doktori képzés bejutási feltételeként előírt nyelvvizsga helyébe a doktori szabályzat szerinti nyelvismeret kerülne. A jövőben az egyetem maga határozhatná meg meg egy vagy több, a tudományterület elvégzéséhez szükséges nyelvet a doktori szabályzatban, szemben a korábbi előírt két nyelvvizsgával.

Kapcsolódó
Az egyetemek akár már az ősztől dönthetnek arról, hogy adnak-e diplomát nyelvvizsga nélkül is
Ehhez csak az kell, hogy átmenjen Csák János törvénye a felsőoktatási nyelvvizsga-kötelezettség eltörléséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik