Belföld

A kormány szerint a jegybank független, ezért Matolcsy azt mond, amit akar

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn a parlamenti gazdasági bizottságának ülésén kijelentette, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van, ráadásul „sok szempontból saját döntéseink miatt vagyunk bajban”.

A beszédnek a parlament hétfői ülésén is volt visszhangja, Z. Kárpát Dániel (Jobbik) napirend előtti felszólalásában például úgy fogalmazott, hogy a jegybankelnök „az őszödi beszédhez hasonlítható gazdasági igazságbeszéde” brutális látleletét adta a Fidesz-kormányzásnak.

Azt kérte, hogy a kormánypártiak reagáljanak a Matolcsy György által elmondottakra, egyebek mellett arra, hogy a szocializmusba nem érdemes visszamenni, hogy Magyarország a világ öt legsérülékenyebb országa között van, hogy helytelen a kormány válságkezelési stratégiája, hogy a 2021-es költségvetés műhiba volt. Hozzátette, a jegybankelnök szerint jövőre 15-18 százalék lehet az infláció.

Közölte, a magyar politikatörténetben ilyen gazdasági vádbeszédet még nem lehetett hallani. Arra szólította fel a kormányt, a multinacionális érdekek képviselete helyett álljon a magyar kisvállalkozások és családok mellé.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára rögzítette: az MNB-nek nincsen kormányzati feladata a gazdaságpolitikában, a jegybank függetlenül végzi a törvényben meghatározott feladatát, így a jegybankelnök véleményét teljesen szabadon mondhatja el.

Az államtitkár felidézte, hogy az elmúlt 12 évben mit tett a kormány azért, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között is a gazdasági növekedés meghaladja a 4 százalékot, míg a munkahelyek száma a 4,7 milliót. Szerinte a magyar kormány kétszer is jól vizsgázott, két válságból is kivezette az országot.

Szólt a munkaalapú társadalom kialakításáról, az adócsökkentésekről, a beruházásokról. Közölte, ez a gazdaságpolitika a helyes út Magyarországnak.

MSZP: Legyen adómentes a minimálbér

Komjáthi Imre (MSZP) azt mondta, a jövő évre tervezett 17 százalékos minimálbér-emeléssel, a dolgozók nettó 155 ezer forintot fognak hazavinni, ami nem elég a megélhetéshez. Hozzátette: Csehországban 247 ezer, Lengyelországban 240 ezer, Szlovákiában 232 ezer forinttal kalkulálnak jövőre, míg az adómentesség miatt a román minimálbér is magasabb, nettó 158 ezer forint lesz.

Elmondta, hallani lehet adófizetők pénzéből kialakított sminkszobáról, közpénzből felújított kastélyokról, mesés meggazdagodásokról. Hozzátette: nem apostoli szegénységet vár el a kormánypártoktól, de emberséget és belátást igen.

Sürgette a minimálbér adómentességét, és hogy a bértárgyalásokba kapcsolódjon be a kormány, „legyen békepárti, hozza el a munkabékét”. Azt is kezdeményezte, fagyasszák be a miniszterelnök, a képviselők és a kormánytagok fizetését, amíg a nép szenved.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a képviselő aggodalma a minimálbéresekért akkor lenne hiteles, ha az MSZP kormányzása idején lerakta volna a hitelesség alapjait. Közölte, a képviselőnek tiltakoznia kellett volna akkor, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal volt miniszterelnök-jelölt minimálbérellenes nyilatkozatot tett.

Szóvá tette azt is, hogy az MSZP-kormány alig emelte a minimálbért. Közölte, a mostani kormány, hogy kivezesse az embereket a segélyek világából, bevezette a közfoglalkoztatást, emellett többet fordít a rászorulók segélyezésére is.

Párbeszéd: Be kellene vezetni a négynapos munkahetet

Szabó Timea (Párbeszéd) azt mondta: a kormány Magyarországból a nyolcvanas évek Romániáját kezdte el kialakítani. A jelenlegi rossz helyzet orvoslására a Párbeszéd azt javasolja, hogy vezessék be a négynapos munkahetet, amellyel nőne a termelékenység, a foglalkoztatás és a munkavállalók teljesítménye, továbbá környezetbarát megoldás.

Közölte: ez azt jelentené, hogy a munkavállalók ugyanannyi fizetésért heti négy napot dolgoznának, és ezzel a megoldással már nagy, magyarországi vállalatok is eredményesen kísérleteznek. Ideje lenne elgondolkodni, hogy a termelékenységet ezzel a kezdeményezéssel javítsák – vélekedett.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában azt mondta: a kormány a megalakulása óta támogatja a munkavállalást, elkötelezett, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni szeretne. A munkavállalás támogatása helyett a baloldal kormányzása alatt magas adókat és segélyezést alkalmazott – közölte.

Kiemelte: most lép életbe az olajembargó, és Magyarország ugyan kiharcolta a mentességet a szállítási tilalom alól, de ha egész Európában emelkednek az árak, ennek a hatása alól nem tudja kivonni magát. Minden nap megfizetik a Brüsszelből „ránk erőltetett” politika árát – tette hozzá.

Az államtitkár kitért rá: a baloldal mindvégig támogatta a szankciókat, és bizonyára „a csilingelő dollárokért” folytattak ilyen politikát. A képviselő kampányára is érkezhetett támogatás külföldről – jegyezte meg.

Az államtitkár válasza alatt Kövér László házelnök figyelmeztette a képviselőt, hogy hallgassa végig a választ és ne kiabáljon közbe.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik