Három gyanúsítottat hallgatott ki a Városháza-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tájékoztatta a rendőrség a Magyar Nemzetet.
Facebook-bejegyzésében arról írt, rágalomhadjárat folyt ellene a Városháza-ügyben. A volt kormányfő által közzétett rendőrségi határozat megállapítja, hogy a közzétett felvétel valóban összevágott, és tévesen közvetíti a beszélgetésen elhangzottakat. Ugyanakkor a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a felvétel készítőjének, illetve közzétevőjének kilétét nem sikerült megállapítani.
A lap azt követően kereste meg a hatóságot, hogy Bajnai Gordon egy vasárnapiA Városháza-ügy egy éve robbant ki, de bizonyíték azóta sem került elő, amely alátámasztaná, hogy az ellenzéki városvezetés valóban el akarná adni a műemléki védelem alatt álló épületegyüttest. Később vizsgálóbizottságot állított fel a főváros az ügyben, és arra jutottak, hogy nem volt döntés a Városháza eladásáról. A főváros elismerte, hogy született egy előkészítő anyag az értékesítésről, ám ezt a lehetőséget elvetették.