Az újabb elbocsátásokról és a tanártüntetések kilátásairól kérdezték Törley Katalint az RTL Reggeli című műsorában.
Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a Belügyminisztérium közlése szerint december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát. Az eset után több iskolában is polgári engedetlenségbe kezdtek a tanárok.
Ez egy borzalmas dolog. A tanárok nem a sztrájknak estek áldozatul, hanem a hatalom abuzív viselkedésének.
– jelentette ki a Tanítanék Mozgalom alapítója, akit október elején ugyancsak kirúgtak a munkahelyéről, a Kölcsey gimnáziumból polgári engedetlenség miatt.
Törley szerint amikor tanárokat bocsátanak el, a diák tanuláshoz való joga sérül, ugyanis ezek a tanárok „nem pótolhatóak”. Nem csak a tanárhiány miatt, hanem, mert „kiváló, a munkájukat hivatásként végző” tanárok voltak. „Nézzük meg, hogy reagáltak a diákjaik, amikor elbocsátották őket” – teszi hozzá. A pedagógusok között szakmailag elismert és pályakezdő fiatalok egyaránt voltak, akik Törley szerint nem csináltak mást, csak kiálltak az igazuk, a szakmai értékeik mellett, ezért álságos azzal érvelni a hatalom részéről, hogy a polgári engedetlenséggel a diákok tanuláshoz való joga sérül.
Abban bízom, és erről van is információim, hogy a mai naptól kezdve több száz tanár leteszi a munkát szolidaritásból az elbocsátottakkal
– szögezte le Törley, ugyanakkor megérti, hogy kis településeken, budapesti belvárosi iskoláktól eltérő függési viszonyok között nagyobb a nyomás a tanárokon, ráadásul sok pedagógus a diákjaival sem akar kiszúrni azzal, hogy nem tart órát.
Törley elsősorban nem a megfélemlítést látja a tanárok elbocsátása mögött: szerinte az a kölcseys tanárok kirúgásának volt a célja még októberben. Most inkább az ország válságos helyzetéről igyekeznek elterelni a figyelmet. Emellett a hatalom haragját látja a döntés mögött, amiért nem sikerült megállapodni az EU-s pénzekről.
Szerinte ezután ugyanaz fog történni, ami októberben a kölcseys tanárok kirúgása után: a hatalom lépése „olaj a tűzre”, erősíteni fogja az elégedetlenséget.
Hozzáteszi:
a diákok nagyon kreatívak, és ott állnak a tanáraik mellett.