Belföld

Modellezték a kutatók, mennyien élnek majd Magyarországon 2050-ben

Riasztó képet festett a hazai népesség demográfiai jellemzőiről és jövőbeni alakulásáról az MTA hétfői statisztikai és jövőkutatási minikonferenciáján Tóth G. Csaba, a KSH Népességtudományi Intézetének volt főmunkatársa, írja a 444.hu.

A lap tudósítása szerint Tóth és kutatótársa, Obádovics Csillával kiszámolták, hogy hányan élnek majd Magyaroszágon 2050-ben, milyen lesz a korszerkezet, és hogyan alakulnak az egyes régiók adatai.

A demográfus rögtön a legelején leszögezte, hogy statisztikusként kollégájával nem előrejelzést készítettek, hanem különböző forgatókönyvek alapján számításokat végeztek. Aztán rátért a lényegre.

A teljes népesség 1990 és 2019 között hat százalékkal csökkent. A hét magyarországi régió négy csoportba sorolható: leggyorsabban Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön fogy a népesség, itt 10-15 százalékos volt a csökkenés. Utána jön az Észak-Alföld és Közép-Dunantúl 5-6 százalékkal, majd Nyugat-Dunántúl 2 százalékos népességfogyással. Közép-Magyarországon (Budapestet a régi modell szerint ide számolták) eközben 30 év után két százalékkal többen élnek.

A kutatók alapmodelljében a népességszám 2050-re 8,5 millióra csökken, ami 2020-hoz képest 13 százalékos csökkenést jelent, több mint kétszeresét az elmúlt 30 évének. A magas termékenységi forgatókönyv megvalósulása esetén szűk 30 év múlva 8,8 millióan leszünk, a népesség “csak” 10 százalékkal fogy. Migráció nélkül 8,2 millióra csökken a lélekszám, ami 16 százalékos csökkenést jelent.

Ezt megfordítani szinte lehetetlen, és akkor nagyon finoman fogalmaztam

– jelentette ki Tóth.

Szerintük megállíthatatlan és egyre gyorsul a magyar népesség fogyása, az ütemét legfeljebb csak mérsékelni lehet. Ennek alapvetően a korszerkezet az oka: a magyar öreg, régiós összevetésben pedig az egyik legidősebb társadalom, és ez alapvetően határozza meg a következő évtizedekben a népesség alakulását.

Hosszú távon elkerülhetetlenül tovább csökken a születésszám, és a közelebbi jövőben is csak a legoptimistább forgatókönyv szerint nő kicsit, átmeneti jelleggel. A népesség fenntartásához szükséges 110 ezres éves születésszám a lehetetlen kategória, mondta, hozzávéve: a realitás az, hogy 80 ezer alá csökken. A halálozások éves száma minden modell szerint évi 130 ezer fölött fog megállni valamikor 15 év múlva, aztán elkezd majd csökkenni.

Ajánlott videó