Belföld

Jogerősen hét évet kapott a saját lányát megerőszakoló bátonyterenyei férfi

Jogerősen hét év börtönre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a 77 éves férfit, aki megerőszakolta a felnőtt korú lányát.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség tavaly februárban emelt vádat a férfi ellen hozzátartozója sérelmére, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az özvegy férfi egy házban élt lányával, és a hétéves lányunokájával. Azt írták, hogy az apa 2020 májusa és augusztusa között több alkalommal is szexuális cselekményre kényszerítette a lányát ittasan, és trágár kifejezésekkel utasította a nemi vágyának kielégítésére, ellenállás esetére pedig bántalmazással fenyegette meg.

2020 augusztusában a férfi egy újabb kényszerítésének tanúja volt az unokája is, aki felébredt a szobában zajló eseményekre és sírni kezdett. A Salgótarjáni Járásbíróság 4 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a letartóztatásban lévő férfit.

A járási ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, melyet a Nógrád Megyei Főügyészség is fenntartott, kifejtve, hogy a lánya sérelmére sorozatosan elkövetett jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények miatt az elkövetővel szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása indokolt.

A Balassagyarmati Törvényszék alaposnak találta az ügyészi fellebbezésben felsorolt érveket, és négy évről hét évre emelte a férfi börtönbüntetését. A döntés jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik