Belföld

Szemkinyomással, megöléssel terrorizálta a szomszédját egy anyját bezáró kiskunhalasi férfi

Rendszeresen terrorizálta és bántalmazta az anyját egy férfi Kiskunhalason. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi napi rendszerességgel azzal fenyegette szomszédasszonyát június óta, hogy kinyomja a szemét, és elvágja a torkát.

De július óta folyamatosan balhézott az anyjával is, akit többször is bántalmazott, és azt sem engedte meg neki, hogy elhagyja az ingatlant.

A bejelentést követően a kiskunhalasi rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a 44 éves férfit. Zaklatás és kapcsolati erőszak miatt őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Fontos tudni, hogy a rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut. Ha úgy érzi, hogy az Ön vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követnek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es – ingyenesen hívható – segélyhívó számon, vagy tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06 80 20 55 20-as krízisvonalát. Ha fenyegetve érzi magát, tegyen feljelentést bármelyik rendőrkapitányságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik