’92. október 23-án az a példátlan dolog történt meg, hogy a kormány szervezésében kifütyülték a köztársasági elnököt. (…) Antall Józsefnek erről tudnia kellett, de ami biztos, hogy Boross Péter nyakig benne volt
– mondta Révész Sándor a Republikon Intézet kerekasztal-beszélgetésén szerdán, felróva, hogy Antall ennek ellenére nem rúgta ki a belügyminiszterét. A Párhuzamos életutak című vitán Antall és Göncz Árpád személyét, politikusi működését próbálták meg körüljárni a Blokád című film kapcsán, de hangsúlyozottan nem arról vitatkozva. A program első részében Révész beszélt Antall Józsefről, majd Dési János újságíró Gönczről.
Révész szerint a rendszerváltást követő időszak első miniszterelnöke kialakított magáról egy képet – miszerint neki soha nem kell változnia, és mindig is azt vallotta, hogy nyugatias, polgári kapitalizmusban kell élni, és ő hivatott ezt bevezetni –, hívei ezt el is fogadták, ám valójában nem felelt meg a valóságnak. Révész megfogalmazásában alapvető probléma az, hogy Antall a polgári demokratikus berendezkedést egy olyan párt, az MDF élén akarta megvalósítani, ami arra alkalmatlan volt. „Ez a külső kényszer, ha nem is egészen, de nem is jelentéktelen mértékben belsővé vált, mert nyilvánvaló lett, hogy ellenfelei, politikai versenytársai, akik fölé kívánta helyezni magát a polgári demokrácia és a liberalizmus képviseletében, az arra való jogosultságban, mindezt nála sokkal következetesebben képviselik és számon kérik rajta. Ebbe a meghasonlásba vitte magával a tábora liberálisabb részét is”– fogalmazott Révész.
A polgári demokratikus átalakulás, a normarendszer és a szokásrendszer megszilárdulása tekintetében az első ciklusban nagyon kevés dolog történt, és rossz irányba mentek a dolgok
– folytatta, majd hosszan sorolta, mi mindent ró fel Antall Józsefnek. Szerinte az Antall-kormány „iszonyatos boszorkányüldözést” folytatott a tévé és a rádió elnöke ellen, és Göncz helyesen ítélte meg, hogy az Antall által javasolt emberek kinevezése a közmédiumok vezetőivé „veszélyezteti az alkotmányos rendet”, és sorolta azt is, hogy milyen döntésekkel szabotálták el a fékek és ellensúlyok rendszerét. Révész arra is kitért, hogy gazdaságfókuszú miniszterelnökre lett volna szükség, Antall pedig nem volt az. Beszéde végén ugyanakkor a néhai miniszterelnök betegségét is megemlítette, melyet mély emberi tragédiának tart.
Révésszel ellentétben Dési János elismerően beszélt bemutatottjáról. Az újságíró könyvében anekdotákat gyűjtött össze a volt államfőről, ezekből szemezgetett. Szerinte Göncz határozott politikai arcéllel rendelkezett, voltak preferált témái, például a közép-kelet-európai országok együttműködése, Magyarország külkapcsolatai és a média. Szerinte ez az arcél volt az oka annak is, hogy konfliktusokba is került:
Különösen, ahogy egyre inkább szembe került az MDF-fel, mivel azt mondták neki, hogy (…) vágja át a szalagot, tartson egy szép beszédet, simogassa meg az iskolás gyerekek fejét. Sokkal többre nem osztottak neki lapot, miközben ő igenis úgy gondolta, hogy fontos szerepe van egy új, demokratikus Magyarország kialakításában.
Elmesélt egy anekdotát, miszerint Barna Sándor rendőrfőkapitány a taxisblokád idején a Göncz Árpáddal folytatott telefonbeszélgetése után döntött úgy, hogy semmiképpen nem szabad erőszakhoz folyamodni. Dési úgy értékelt, Göncz határozott fellépése hozzájárult ahhoz, hogy békésen oldódjon meg az „ellentmondásos” helyzet.
Az előadások után következett a kerekasztal-beszélgetés: Gerő András történész, a volt MDF-es Elek István és Pető Iván SZDSZ-alapító beszélgetett, és értékelte az előadók gondolatait.
Antall kapcsán egyetértettek a résztvevők abban, hogy Révész bemutatása nem volt elfogadható. Elek István azzal indított, hogy azon is elgondolkodott, hogy nem ül ki beszélgetni. Katasztrofálisnak tartotta, amit Révész elmondott, szerinte az újságíró úgy nekirontott Antallnak, mintha pártgyűlésen akarná legyőzni, hazug és abszurd állításokat tett.
Elek szerint addig nem lehet helyreállítani a magyar demokráciát, amíg nem tudunk elemzően hozzáállni a dolgokhoz, és önmérsékletet gyakorolni. Felidézte, hogy Vágvölgyi B. András, a vita moderátora rákérdezett Révésznél, nem gondolja-e, hogy a liberális elemzői-véleményformálói közeg néha igazságtalan volt Antallal, Révész pedig bár először igennel felelt, végül mégis egyértelműen nemmel foglalt állást, bármiféle önkritika nélkül.
Gerő András sem volt elégedett Révész mondataival, sőt azt hangsúlyozta, nem hajlandó ahhoz asszisztálni, hogy Révész előadásának hangneme ismétlődjön. Amikor Vágvölgyi B. megkérte Révész Sándort, hogy reagáljon a „személyes megtámadásra”, Gerő fel is állt az asztaltól egy rövid időre. Pető Iván azt mondta, ha nincs ez a közjáték, nem foglalt volna állást az előadásokkal kapcsolatban, de sok mindenben ő sem ért egyet Révésszel. Ezt azzal indokolta, hogy más a nézőpontja volt gyakorló politikusként, mintha csak elméletben foglalkozott volna ezekkel a kérdésekkel. Hozzátette azonban, hogy Antall például szerinte sem sokat konyított a gazdasághoz.
Révész a kritikákra azzal reagált, hogy ő csak tényeket sorolt, amiket senki nem cáfolt.
Elek István szerint Dési bemutatása ott hibádzott, hogy nem vette figyelembe: az Alkotmánybíróság a Göncz és Antall közötti vitát eldöntötte, eszerint a köztársasági elnöknek nincs joga beleszólni végrehajtó hatalmi ügyekbe, azaz Göncz hibázott, amikor nem írta alá a Magyar Rádió és a Magyar Televízió alelnökeinek kinevezését. Pető egyetértett azzal, hogy jogilag azóta beigazolódott, hogy nem volt elfogadható ez a lépés, ám úgy gondolja, hogy helyes döntés volt Göncztől az aláírás megtagadása, mivel Antall személyi döntései a konszenzus felrúgását jelentették. Hasonlóan vélekedett Pető Iván a taxisblokád körüli történésekről is, elismerve, hogy Göncz lépései súrolták az alkotmányosság határát, de ezzel szerinte Göncz megakadályozott egy 2006-nál is súlyosabb történést, mert
ha ő nem csinálja azt, ami valóban súrolta az utólag megszületett alkotmánybírósági minősítést, akkor ahhoz képest, amit Horváth Balázs vezénylete alatt csinált volna a kormány, a 2006-os rendőri föllépés babazsúr lett volna.
Elek szerint viszont nem reális ez a forgatókönyv, azt gondolta csak a belügyminiszter – szerinte is rosszul –, hogy ha a felszólítás után sem hagyják el a taxisok a hidakat, akkor „kiszedik őket az autóikból, és a hadseregtől kölcsönkért nehézgépjárművekkel elszállítják a taxikat”. Pető erre felidézte, hogy Horváth azt mondta, minden lehetséges eszközzel felszámolja a taxisblokádot, ez pedig bármit jelenthet.
A két politikust összehasonlítva Pető Iván azt mondta, hogy Antall profi politikusnak gondolta magát, és ekként is próbált cselekedni, Göncz pedig antipolitikusra vette a figurát, sosem készült politikusi szerepre, és a köztársasági elnöki tisztség illett az önképéhez.
Gerő András kiemelte, hogy szerinte a rendszerváltás sikeres volt, még ha sokan bírálják is. Ugyanakkor Antallé kamikaze kormány volt: nem lehetett úgy átvészelni azt az időszakot, hogy a választói bizalmat még egyszer elnyerjék. Mindenki a médiaháborút emlegeti, de szerinte fontos, hogy minden más kétharmados törvényben megegyeztek, ennek azonban erős társadalmi ellentét lett az ára, ami mint motívum most is megfigyelhető.
Kiemelt képünk 1990. augusztus 3-án, Göncz Árpád köztársasági elnöki beiktatásakor készült a Parlamentben, mögötte Antall József.
