Belföld

Korányi Dávid szerint nem pártpolitikai célra használta az ellenzék az amerikai pénzeket

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Ez nem pártpolitikai vagy kampánytámogatás

– jelentette ki az Amerikából az ellenzéknek küldött pénzekről Korányi Dávid, az Action for Democracy (AFD) vezetője a Telexnek.

Mint ismert csaknem kétmilliárd forint érkezett 2022 első felében Márki-Zay Péter mozgalmához, a Mindenki Magyarország Mozgalomhoz az Egyesült Államokból. A magyarországi törvények szigorúan tiltják pártok külföldi finanszírozását, az ellenzéki összefogás egykori miniszterelnöke szerint azonban ők mindenben jogszerűen jártak el, mert nem az őt támogató pártok, hanem civil mozgalom kapta a pénzt.

Azt továbbra sem tudni, hogy az összegek honnan származnak, azaz kik adományoztak az AFD-nek, a szervezet csak azt árulta el, hogy külföldön élő magyar állampolgároktól jött a pénz. Korányi a Telexnek elmondta, hogy először sokkolta a kormányzati lejáratás, és értetlenül áll az egész előtt, hiszen szervezete már márciusban kiadott egy sajtóközleményt a támogatásról, majd Márki-Zay Péter teljesen nyíltan kommunikált az amerikai forrásokról, és transzparens módon nyilvánosságra hozta a támogatási összegeket is.

Az A4D egy olyan információs, edukációs, kultúraváltoztató kampány támogatott, amely kiáll az euroatlanti értékrend, a jogállamiság és a demokrácia mellett

– mondta a szakember. Korányi szerint a választási kampány ideje alatt akarták bemutatni, hogy mit veszít a magyar társadalom a „demokrácia és a jogállamiság lebontásával, az uniós pénzek ellopásával, a keletre sodródó politikával, és a gyáva lapítással, amit a magyar kormány az orosz agresszió fényében előad”.

Kiemelte, hogy nem egy párt vagy jelölt kampányára adtak pénzt a szervezetével, amit egyértelműen kikötöttük a szerződésben.

Feketén-fehéren benne van, hogy a kettőt el kell választani

– állítja Korányi, aki aláhúzza, nem „a CIA által vezérelt gyíklényektől”, hanem magyar diaszpórában élő állampolgároktól jött a donáció.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti Kossuth rádiós interjújában kifejtette, hogy szerinte törvénytelen volt az ellenzék külföldi kampányfinanszírozása, ráadásul erkölcsileg is helytelen, átverése a magyar választóknak.

Kapcsolódó
Amerikai pénz: az ellenzéki pártok állítják, nem vették észre, hogy betoltak a kampányba 1,8 milliárdot
Márki-Zay Péter számára is „kellemes meglepetés” volt, hogy ennyi pénz érkezett, de hangsúlyozza: a költéseket a hat párttal egyeztették a kampány vezetői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik