Belföld

Korán örültek a hitelcsapdába esett adósok, a kormány nem könnyíti meg karácsonyukat

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Korán örültek azok az adósok, akiknek csak 142,5 ezer forintot hagy a végrehajtó a levonások után a fizetésből vagy a nyugdíjból. A végrehajtási törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy korlátlanul elvonják a fizetésnek az öregségi nyugdíjminimum ötszöröse feletti részét, és mivel a nyugdíjminimumot 2008 óta nem emelték, azóta is 28 500 forint, így hiába nőttek az átlagfizetések, hiába szálltak el az árak, az érintettek 14 éve csupán havi 142 500 forintot kaphatnak kézhez a fizetésükből.

Bár cikkeink nyomán a kormány érzékelhette a problémát, és 142,5 ezer forintról 200 ezer forintra emelték azt az összeget, amely felett korlátlanul lehet levonni a fizetésekből.

Az október közepén benyújtott javaslat szerint ez az intézkedés a kihirdetést követő napon lépett volna hatályba, és ez alapján az érintettek reménykedhettek abban, hogy már novemberben kicsit könnyebb lesz az életük, mivel 57,5 ezer forinttal többet fognak kapni. Azonban ez nem így lesz, mivel egy a törvényalkotási bizottság elnöke, Hende Csaba fideszes képviselő által benyújtott indítványban január 1-jére módosították a rendelkezés hatályba lépését. Így csak a jövő év elejétől kaphatnak magasabb összeget az érintettek.

Több csalódott adós is írt a 24.hu-nak emiatt. Egyikük arra panaszkodott, hogy mire hatályba lép a rendelkezés, az infláció már el is viszi az emelés jelentős részét.

Sok más törvényjavaslattal ellentétben ezúttal nem sietett a voksolással a parlamenti többség: több mint egy hónappal a benyújtás után, kedd délután döntöttek az egyes igazságügyi tárgyú törvényjavaslatok címet viselő salátatörvény elfogadásáról: végül 131 igen szavazattal 16 nem ellenében szavazták meg, 38-an pedig tartózkodtak.

Kapcsolódó
Elvitték a házát, az autóját, most illetménye töredékét kapja egy adósságcsapdába szorult rendőrtiszt
Hiába magas a fizetése, csak 142,5 ezer forintot utal a munkáltató, mert a végrehajtásról szóló törvény a tizennégy éve változatlan nyugdíjminimumra hivatkozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik