Belföld

Palkovics helyettese nem sok jót ígért az önkormányzatoknak, tömegközlekedőknek

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A hamarosan megszűnő tárca jelenlegi államtitkára olyan választ adott, amely alapján a kormánytól nem remélhetnek több pénzt.

Még miniszter volt Palkovics László, illetve államtitkár Vitézy Dávid, amikor a jobbikos Brenner Koloman rákérdezett, tervezi-e a kormány, hogy célzott támogatásokkal segíti az önkormányzatokat a közösségi közlekedés zavartalan biztosításáért.

Az ellenzéki politikus írásbeli választ igénylő kérdésében emlékeztetett rá, a közösségi közlekedés helyzete országosan komoly gondot jelent az emberek jelentős részének, így választókörzetében, Sopronban is, ahol drasztikusan ritkítani kellett a járatokat.

Az azóta lemondott Palkovics László helyett ezúttal is a hamarosan megszűnő Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára felelt. Koncz Zsófia (a képen éppen volt főnöke és Vitézy Dávid között) válasza alapján a kormány lényegében nem akar az önkormányzatokra többet költeni.

Azt írta, az önkormányzatokról szóló törvény és a helyi adókról szóló törvény alapján az önkormányzatoknak a helyi közösségi közlekedés működtetéséhez a forrást elsődlegesen a helyi iparűzési adó bevételükből szükséges előteremteniük.

Ha erre a helyi iparűzési adó (hipa) kormányzati megnyirbálása miatt nem lennének képesek, akkor sem nagyon számíthatnak célzott támogatásra, mert az államtitkár szerint a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény

értelmében a helyi személyszállítási közszolgáltatások megrendelésében és bevétellel nem fedezett indokolt költségeinek megtérítésében a települési önkormányzatok és társulásaik az illetékesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik